Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatot hirdet a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) működési feltételeinek biztosítására, valamint a kábítószer-probléma kezelését célzó helyi stratégiák megvalósulásának előmozdítására.
Pályázat kódja: KAB-KEF-14
A pályázat célja
A pályázat általános célja, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok egységes szakmai tevékenységének előmozdítása, a már működő városi/budapesti kerületi, kistérségi/megyei/regionális KEF-ek folytatólagos működésének támogatása, a koordinációs feladatok ellátásának elősegítése.
A pályázat lehetőséget biztosít a Pályázónak, hogy a támogatási időszak alatt a már elkészült, és a képviselőtestület/közgyűlés által elfogadott helyi drogellenes stratégiában és a hozzá kapcsolódó cselekvési tervben meghatározott célok alapján, az egyes szolgáltatási területekhez kapcsolódóan biztosítani tudja a következő feladatokat: programok kezdeményezése, kidolgozása, összehangolása és lebonyolításuk koordinálása.
Az igényelhető támogatási összeg legalább 100 000 Ft és legfeljebb 650 000 Ft.
A Pályázó által kötelezően biztosítandó önrész mértéke 10%.
A pályázatok támogatására 25.000.000 Ft áll rendelkezésre.
Pályázók köre:
- helyi önkormányzatok (budapesti kerületi, városi, megyei jogú városi és megyei – kivéve kisebbségi önkormányzatok);
- önkormányzati fenntartású intézmények;
- önkormányzati társulások (kistérségi KEF esetén) vagy
- közhasznú és kiemelkedően közhasznú civil szervezetek (csak regionális KEF esetén)
Letölthető dokumentumok
KAB-KEF-14 Pályázati felhívás
KAB-KEF-14 Pályázati útmutató
A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. március 3.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a Lebonyolító ügyfélszolgálatától kaphatnak az (1) 237 6782-es telefonszámon, valamint a palyazat@ncsszi.hue-mail címen.
Link: Pályázat Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) működési feltételeinek biztosítására
További cikkek a rovatban
Mintaiskola modellprogram pályázat
Bringasztráda program pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére