A kiállítás címe: “Amit alkottam, jó”. A Párbeszéd Háza modern magyar képző- és iparművészeti munkákból (kivéve ikon és fotó) igényes kiállítást tervez 2019. tavaszára, kizárólag e felhívás nyomán készült új alkotásokból.
A kiállítás a tervek szerint április 12 – május 28. között lesz látogatható. A megnyitó a Belvárosi Csend részeként megrendezésre kerülő Jezsuita Sziget programsorozat kiemelt eseménye lesz.Sokak problémája ma az identitás kérdése, az emberségünkből, az Imago Dei mivoltunkból fakadó nagyszerű ivatás. A Párbeszéd Háza 2019-ben mindenféle tevékenységével az emberek megerősítését kívánja szolgálni ezen téren. A kiállítás is ennek a része. A beérkező alkotások kiválogatásában a zsűrit is ez a cél vezérli.
Olyan alkotásokat várunk, melyek tükrözik az EGY ezer arcát, tükrözik világunkat mint ezerarcú csodát. Olyan új alkotásokat várunk amelyek láttatják a szépet a szép által, amelyek valami eredetit, páratlant és pótolhatatlant hoznak létre, hasonlót ahhoz, akik mi emberek vagyunk, a Titok megismételhetetlen másai.
Az alkotásokról jó minőségű, nagy felbontású (300 dpi) fotót (3 dimenziós alkotásokról 2-3 fotót) kérünk elektronikusan elküldeni rövid leírással együtt az itt megnyitható JELENTKEZÉSI LAPON keresztül. Egy alkotó maximum 3 alkotással pályázhat. Az alkotások mérete bármilyen irányban maximum 2 méter lehet. A rövid leírás tartalmazza a küldött mű főbb információit, amik segítik a digitálisan küldött alkotás zsűrizését.
Fontos, hogy technikailag kiállításra alkalmas állapotban (pl. felfüggeszthető) legyenek az alkotások, valamint hogy kizárólag e felhívás nyomán született, új alkotásokat várunk!
A fotók beküldési határideje: 2019. március 25. hétfő 12.00 óra
A zsűrizés kétfordulós. Az előválogatást követően az eredeti alkotások megtekintése után alakul ki a kiállítás végleges anyaga. Az eredeti művek Párbeszéd Házába történő szállításának határideje: 2019. április 1. hétfő 12.00 óra
Eredményhirdetés: 2019. április 3.
A kiállító művészeket és alkotásaikat bemutatjuk több médiumon keresztül. Egyben lehetőséget biztosítunk minden kiállító művésznek arra, hogy árusíthassa a kiállított alkotását és reklámozza egyéb alkotásait, illetve a legjobb alkotások készítőinek az önálló kiállítás lehetőségét is felkínáljuk.
Kérdéseikkel a Párbeszéd Háza titkárságához fordulhatnak a titkarsag@parbeszedhaza.hu emailcímen, illetve hétköznapokon a +36 1 445-1420-as telefonszámon is érdeklődhetnek.
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat