
Pályázat a KKV-k intenzív kapacitásbővítő és technológiai fejlesztésének támogatására. A program elsődleges célja a KKV-k kapacitásbővítő és technológia-intenzív beruházásainak támogatása, amellyel a már meglévő vagy új tevékenysége tekintetében magas hozzáadott értékű terméket állít elő vagy magas hozzáadott értékű szolgáltatást nyújt.
A program célja, hogy a KKV k intenzív kapacitásbővítő és technológiai fejlesztésének támogatása által (mint például eszközvásárlás, ingatlan beruházás) elősegítse a szektor versenyképességének és termelékenységének növelését, amely során a vállalkozás az új technológia alkalmazása érdekében a munkavállalók képzettségi szintjét is növeli, ezáltal is elősegítve egy magasabb hozzáadott értékű termék létrehozását, amely egyúttal pozitívan hat a munkabérekre is, lehetővé téve azok tartós emelkedését.
- A program elsődleges célja a KKV-k kapacitásbővítő és technológia-intenzív beruházásainak támogatása, amellyel a már meglévő vagy új tevékenysége tekintetében magas hozzáadott értékű terméket állít elő vagy magas hozzáadott értékű szolgáltatást nyújt. A célt a program a magas technológiai és műszaki tartalmú beruházások megvalósításának elősegítésével szolgálja.
- A program közvetett célja, hogy
a) a technológiai fejlesztéssel érintett beruházás útján, az éves 10 %-os munkabér növelését szolgálja a beruházás befejezését követő harmadik üzleti év végéig, továbbá
b) a meglévő, valamint újonnan felvételre kerülő munkavállalók foglalkoztatása a két éves foglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt,
c) a beruházási célú támogatáshoz kapcsolódóan felmerülő képzési igény megvalósításával (például szükséges a dolgozókat a beszerzett új gép használatára felkészíteni, új munkaerőt kell felvenni és be kell tanítani) közvetve elősegítse a pályázó által alkalmazott, illetve a felvételre kerülő munkavállalók képzését annak érdekében, hogy a pályázó az újonnan alkalmazott technológiának megfelelően felkészített és munkatapasztalattal rendelkező munkavállalókat foglalkoztasson. A pályázó saját költségére biztosítja a munkavállalók képzését,2 azonban az új technológia elsajátításának (betanítás) díja a beszerzendő eszköz bekerülési értékének részét képezi, így az elszámolható.
A pályázati azonosító: Út a jövőbe/2019
A pályázat keretében nyújtható támogatás forrása: NFA foglalkoztatási alaprész központi kerete terhére e célra elkülönített összeg 4.786.996.334 Ft.
A pályázók köre: A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k, ezen belül:
- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti gazdasági társaság, valamint egyes jogi személyek vállalata,
- a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelep,
- az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evtv.) szerinti egyéni vállalkozó.
A beruházásra vonatkozó további előírások
A pályázat alapján induló beruházás támogatható [regionális beruházási támogatás és csekély összegű (de minimis) támogatás jogcímen történő igénylés esetében is], azzal a feltétellel, hogy a támogatott beruházás nem minősül szinten tartást szolgáló eszköznek.
A támogatás mértéke
- Regionális beruházási támogatás esetén
A pályázat keretében a regionális beruházási támogatási jogcímen igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió Ft, maximum 150 millió Ft, hátrányos helyzetű térségben megvalósuló beruházás esetében maximum 200 millió Ft.- A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a, az alábbiak szerint:
- az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a;
- a Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro- és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
- a Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro- és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a
- a Közép-Magyarország régióban:
- Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken a mikro- és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 40%-a, valamint
- Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken a mikro- és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 30%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 25%-a.
- Csekély összegű (de minimis) támogatás esetén a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a.
- A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a, az alábbiak szerint:
A támogatás keretében elszámolható költségek
- A beruházás célját szolgáló tárgyi eszközök és immateriális javak
Letölthető dokumentumok
Útmutató
Pályázati felhívás
Mellékletek
Pályázzon velünk!
Pályázatírás
A pályázat benyújtásának határideje: A pályázatot 2019. október 7-től 2020. február 29-ig lehet benyújtani.
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Pályázat a bútor-, lakberendezési-, az IT és a zöld/körforgásos gazdaságban működő KKV-k innovációs projektjei és új üzleti modellek kidolgozására
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
A KKV-k ösztönzése az új városi mezőgazdasági értékláncban, a fenntartható növekedés érdekében pályázat
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Egy nap, ami a nőkről szól – újra itt a Női Váltó Fesztivál!
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára