Pályázat a Cseh Tamás Program keretén belül, a magyar élőzene nemzetközi érvényesülése érdekében, könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldön történő, élőzenei felléptetésének támogatására (vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, turné).
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A pályázat
- A Kollégium kizárólag a művészi értékkel bíró élőzenei koncertek megvalósítását támogatja.
- Az élőzenei kitétel egyaránt érvényes az együttes/szólista/énekes produkciójára és a kíséretre is. A Kollégium ugyanakkor – méltányolható szakmai indokokra tekintettel – elfogadhat elektronikus zenei támogatást. A felvett alapra történő élő éneket a Kollégium nem tekinti élőzenei produkciónak.
- A Kollégium a Magyarországgal szomszédos államok magyarlakta területein megvalósuló koncerteket és fellépéseket nem ennek a pályázatnak a keretében kívánja támogatni.
- A pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha a projekt nem külföldi magyar intézetben vagy azzal együttműködve valósul meg.
Külföldi turné alatt a Kollégium azon koncertsorozatot érti, amelynek első és utolsó fellépése között a zenekar/előadó külföldön tartózkodik, és ezen időszak során több fellépést is teljesíthet.
Egy pályázó (zenekar, előadó) több pályázatot is benyújthat.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft
Igényelhető támogatás: fellépésenként minimum 100.000 Ft, maximum 600.000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 779103/21
Pályázók köre: Könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható együttesek, előadóművészek és koncertszervezők (jogi személyek, valamint nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója); zenekar képviseletében eljáró magánszemélyek vagy jogi személyek, egyéni vállalkozók.
Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. szeptember 1.–2016. december 31.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- előadói tiszteletdíj,
- közreműködők tiszteletdíja,
- szerzői jogdíj(ak),
- utazási költség,
- szállásköltség,
- szállítási költség,
- terembérleti díj,
- helyszínbérleti díj,
- audiovizuális eszközök bérleti díja,
- színpad bérleti díja,
- színpadtechnika bérleti díja,
- színpad építési és bontási költsége,
- hangtechnikai szolgáltatás,
- fénytechnikai szolgáltatás,
- részvételi, regisztrációs díj,
- reklám-, pr- és marketingköltség (a reklámanyagban kötelező a Cseh Tamás Program marketingelemeinek feltüntetése).
Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. augusztus 1-jén, éjfélig lehet.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4338-as, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.
Részletes pályázati kiírás:
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat