A pályázat célja a könnyűzenei, világzenei és jazz iparág előadóművészei és a produkcióikat segítő menedzsmentek, háttéripari szakemberek számára történő segítségnyújtás, a pandémia időszaka alatt létrejött, eddig be nem mutatott, az eddig megszokott gyakorlatokon túlmutató, új zenei produkciók létrehozására és közönséghez történő eljuttatására, másrészt a társadalom mentális-lelki megerősítésére és a zeneszerető közösségek megerősítésére a kulturális élet újraindítását követően.
Pályázati cél, hogy a hogy a hazai és határon túli magyar előadók, rendezvényhelyszínek és technikai szakemberek számára lehetővé tegye a kulturális élet újraindítását célzó programban való részvételt.
A Felhívás keretében rendelkezésre álló keretösszeg: 400 000 000 Ft.
A támogatási intenzitás: 100%
Saját forrás mértéke: a pályázónak saját forrást nem kell biztosítania.
A támogatás formája: nem visszatérítendő támogatás.
Jelen Felhívás keretében az igényelhető támogatás: maximum 3 000 000 Ft.
Előleg: a megítélt támogatás 100%-os előleg formájában kerül átutalásra a támogatói okirat hatálybalépését követő legfeljebb 30 naptári napon.
Pályázatot nyújthatnak be:
Legalább hároméves zenei formáció részvételével megvalósuló koncertszervezéssel kapcsolatos szakmai múlttal rendelkező magyarországi, szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi vagy szlovéniai klub/koncerthelyszín vagy zenekari/előadói menedzsmentet ellátó önálló jogi személyiségű gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó.
Határon túli székhelyű pályázó esetében feltétel, hogy a pályázatot benyújtó gazdasági társaság magyar vállalkozásnak minősüljön. Magyar vállalkozás: az a vállalkozás, amelynek tulajdonosa (tagja, részvényese) – jogi személy tulajdonos esetén a jogi személy tulajdonos tulajdonosai – Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban vagy Szlovéniában állandó lakóhellyel rendelkező, magát magyar nemzetiségűnek valló személy.
Támogatható tevékenységek
A Felhívás keretében egy eddig be nem mutatott könnyűzenei, világzenei és jazz produkciót kell megvalósítani egy, a 2.1. pontban foglaltaknak megfelelő klubban/koncerthelyszínen.
A tevékenységekkel kapcsolatos speciális elvárások
A Felhívás kizárólag könnyűzenei, világzenei és jazz produkciókat támogat; kizárólag élőzenei, legalább 50 perces koncertek megvalósítását támogatja (élőzenei koncert az együttes, a szólista, énekes és kíséret tekintetében egyaránt).
A pályázó köteles a Támogató teljes nevét és a támogatás tényét feltüntetni az eseménnyel kapcsolatos minden kommunikációjában és a koncert helyszínén; a magyar nyelvű produkciókat részesíti előnyben.
A pályázat benyújtásának, illetve a támogatás megítélésének feltétele, hogy a benyújtással egyidejűleg a pályázó nyilatkozzon arról, hogy a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt, megvalósítani tervezett tevékenység kapcsán a piaci bevételei nem érik el a megvalósítás során felmerülő költségei legalább felét.
Nem támogathatók bemutatkozó koncertek, újonnan alakult, szakmai múlttal nem rendelkező vagy legalább három éve nem aktív előadók produkciója.
Elszámolható költségek
Személyi jellegű költségek: Tiszteletdíj vagy honorárium (számfejtett és járulékai).
Dologi kiadások:
- Szolgáltatási kiadások: média- és reklámkiadások (pl. reklám- és propagandaköltség).
- Nyomdaköltség.
- Tiszteletdíj vagy honorárium (számla ellenében).
- Egyszeri vagy rövid távra szóló felhasználási jog megvásárlásának költsége (jogdíj).
- Bérleti díjak (terem, helyszín, hang- és fénytechnikai eszközök, színpadtechnika, hangszer, audiovizuális eszközök).
- Utazási költségtérítés.
- Szállítási, fuvarozási költség (hangszer, személy).
- Szállásköltség.
- Egyéb szolgáltatási költségek (hangtechnikai szolgáltatás, fénytechnikai szolgáltatás, installációs költség, képfelvétel készítés és utómunka mint szolgáltatás vásárlása).
Beruházási kiadások: Vagyoni értékű jog vagy szellemi termék megvásárlásának költsége (jogdíj).
A támogatás legalább 75%-át az előadók honoráriumára kell fordítani.
Nem elszámolható költségek: gépjárművásárlás, rezsiköltségek, pénzügyi, biztosítási és szakértői tanácsadói szolgáltatások díja (pl. könyvelő) és ingatlanvásárlással kapcsolatos költségek.
A pályázat megvalósításának időtartama: 2021. 09. 01-től 2022. 04. 30-ig megvalósított koncertek támogatandók. 2022. 06. 30-ig a záró szakmai beszámoló és elszámolás benyújtása is kötelező a Kezelőhöz.
Kizárólag a megvalósítási időszakban felmerült költségek számolhatók el a pályázat keretében.
Teljes pályázati kiírás: Pályázat könnyűzenei, világzenei és jazzprodukciók létrehozásának támogatására
A pályázatok benyújtására 2021. szeptember 15-től 2021. október 1-ig van lehetőség.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat