A Pécsi Közösségi Alapítvány „Pécs jövője Alap”: Közösségi Kreativitás Projektek pályázati kiírása. 2018-ban olyan helyi projekteket szándékoznak támogatni, amelyek merész lépéseket tennének a helyi jövő alakításába, újító szellemet hoznának a pécsi valóságba.
Kik vagyunk? Mi a célunk?
A 2016-ban létrejött Pécsi Közösségi Alapítvány célul tűzte ki az adományozói kultúra és a helyi ügyek iránti elköteleződés erősítését, olyan értékes helyi igényű, közérdekű, közösségi kezdeményezések támogatását, amelyek társadalmi esélynövelők, élhetőbb és szerethetőbb Pécset teremtenek.
Az Alapítvány céljai megvalósulása érdekében konkrét tematikai alapokba gyűjti az adományokat, majd jellemzően pályázatokat ír ki és támogatási programokat indít a forrásokból. Három alap létezik: a Szomszédság Ereje Alap, a Pécs Jövője Alap, s a Pécsi Közösségi Alapítvány 100 Barátja Alap.
A „Szomszédság Ereje” alapból tavaly írtunk ki sikeres pályázatot 1.500.000 forint keret erejéig a városrészekben működő közösségi kezdeményezések megvalósítására. Kilenc nyertest hirdettünk. A kiosztott támogatás kizárólag helyi magánadományokból származott.
2018-ban olyan helyi projekteket szándékozunk támogatni, amelyek merész lépéseket tennének a helyi jövő alakításába, újító szellemet hoznának a pécsi valóságba.
Kiket várunk?
Keressük azokat a cselekedni akarókat,
- akik nem érzik elegendőnek a megszokott rövidtávú megoldásokat,
- akik mélyen törődnek a hosszabb távú jövőt meghatározó társadalmi ügyekkel, emberi léthelyzetekkel,
- van víziójuk, amelyhez társakat keresnek, akikkel együtt
- friss szemléletű közösségi kreativitás-folyamatokat hoznak létre,
- amelyek érezhető változást hoznak a pécsi létben.
Várjuk az innovatív ötletekkel és elképzelésekkel bírókat, közös megoldások kimunkálására kész kollektívákat.
Ami fontos nekünk
- Az arányos lépték megválasztása, a sikerrel kecsegtető helyi megvalósíthatóság.
- Várjuk, hogy a pályázati projekt képes legyen megteremteni a helyiek mozgásba hozását, legyen tovább építhető, partnereket vonzó, sőt a források kibővülését hozni tudó, hisz az elnyerhető támogatás egyfajta gyutacspénznek tekinthető.
Tematikai fókusz:
Nyitottak vagyunk bármely témára, hisz az innováció a legváratlan dolgok kereszteződéséből foganhat.
Lehet kulturális, művészi jellegű, lehet a természeti vagy a városi környezetet védő és átalakító, lehet az információs technológiai újdonságokra alapozó, lehet a társadalmi innováció területéről való. Lehet gyökeresen új, lehet megújítás, lehet egy már kikísérletezett újat elterjesztő módszer vagy egyfajta új szervezési eljárás.
Támogatási összeg: A pályázat összdíjazása 1,5 millió forint, amelyből maximum 500.000.- HUF pályázati összeget kaphat egy-egy kezdeményezés. Szándékunk szerint 3-5 projektet kívánunk támogatni. Amennyiben nem érkezik megfelelő számú vagy minőségű pályázat, a fennmaradt összeget későbbi adományi programban használjuk fel.
Határidők:
A pályázat beadási határideje 2018. szeptember 30.
A pályázat beadásához előzetes regisztráció szükséges. A regisztrációt konzultáció követi, amely célja, hogy a pályázókkal és ötleteikkel minél hamarabb megismerkedjünk, szükség esetén segíteni tudjunk a terv pontos megfogalmazásában, a felmerülő kérdések megválaszolásában. Ezt követően jutnak hozzá a pályázók a szükséges dokumentációhoz, illetve a pályázattal beadásával kapcsolatos további információhoz.
Eredményhirdetés: 2018. október 22.
A támogatás részleteinek tisztázása után a szerződések megkötésének határideje 2018. november 05.
A megvalósítási időszak: 2018. november 1. – 2019. augusztus 31.
Minden nyertest a Pécsi Közösségi Alapítvány egyik kurátora kapcsolattartóként nyomon követ és segítséget nyújt a felmerülő kérdések esetén.
2019 őszén kerül sor a záró rendezvényre, ahol bemutatjuk a megvalósult programokat és meghívjuk az adományozókat is.
A támogatott programok dokumentumai a Pécsi Közösségi Alapítvány honlapján nyilvánosságra kerülnek.
Jelentkezni a pecsi.kozossegi.alapitvany@gmail.com e-mail címen, tárgy: pályázat, lehet, amely után megküldjük a Pályázati Adatlapot.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak