
A győri Torula Művésztér pályázatot hirdet műtermeinek 2022. évi, kedvezményes bérleti díj ellenében való, rendszeres (folyamatos, heti rendszerességű) használatára, alkotóművészek és a kreatív gazdaság területén tevékenykedő alkotók részére.
A műtermek jellemzően saját használatra pályázhatók, lehetőség van azonban – a több rezidens által megosztva használandó – közösségi műteremre vonatkozó pályázat benyújtására is. A pályázatra elsősorban fiatal (pályájuk elején álló) alkotók jelentkezését várjuk. Az egyéni mellett van mód csoportos pályázat benyújtására is, pl. alkotócsoportok vagy a kreatív gazdaság területén működő vállalkozások esetében.
A Torula Művésztér a jelen, rendszeres használatra vonatkozó pályázatról való döntést követően – az esetlegesen szabadon maradt műtermek számának figyelembevételével – hirdeti meg a műtermeinek időszakos (legalább 1, legfeljebb 3 hónap) igénybevételére vonatkozó pályázatát. Azaz azon alkotók, akik nem a teljes 2022. évre vagy a heti rendszerességnél ritkábban vennék igénybe valamely műtermet, az időszakos használatra vonatkozó pályázatra tudnak majd jelentkezni.
A Torula Művésztér
A Torula alkotóművészek otthona. Továbbá időszaki kiállítások, alkotótáborok, workshopok, előadóművészeti produkciók, performance-ok, konferenciák helyszíne.
A Torula Művésztér küldetése, hogy a kortárs művészetet az emberek életének részévé tegye. Mindezt a Torula úgy kívánja elérni, hogy inkubációs, művészeti és közösségi programokkal viszi közelebb az emberekhez a kortárs művészetet, amellyel egy egészséges, innovatív társadalom kialakításához is hozzájárul.
A Torula Művésztér működtetője a Concilium Arts Alapítvány, főtámogatója a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt, amely egyben a Torula működési helyét is biztosítja.
További információ a http://www.torula.hu és a https://www.facebook.com/torula.muveszter oldalakon található.
A műtermek
A Torula Művésztérben összesen nyolc műterem található.
A műteremben emellett víz- és háromfázisú (380 V) áramellátás is van. A műtermek olajradiátorokkal fűthetők, amelyekből műtermenként 1-1-et biztosít a Torula Művésztér.
A Torula Művésztér és a sikeres pályázatot benyújtó művészek (rezidensek) vállalásai
A műtermek kapcsán a Torula Művésztér az alábbiakat vállalja:
- az adott műterem 2022. január 3. és 2022. december 31. között való használatának lehetősége,
- egyfázisú (220 V) áramellátás és világítás, továbbá fűtésként 1 db olajradiátor biztosítása,
- a közös használatú helyiségek (pl. mellékhelyiségek) közüzemi díjai.
A műteremhasználat mellett a rezidenseknek lehetőségük van bekapcsolódniuk a Torula Művésztér művészeti és közösségi projektjeinek tervezésébe és megvalósításába. Emellett a Torula – az aktuális lehetőségei függvényében – szívesen ad helyet a rezidensek művészeti és közösségi kezdeményezéseinek.
Sikeresen pályázó rezidensek felé támasztott elvárásaink:
- hozzájárulás a műtermek fenntartásának költségeihez,
- a saját használatú műtermek esetében 10.000 Ft/hó,
- a közösségi műterem esetében pedig 5.000 Ft/hó összegben, amelyek utólagosan, negyedévente kerülnek kiszámlázásra,
- a pályázatában vállalt alkotótevékenység megvalósítása és beszámoló készítése annak előrehaladásáról, legalább két alkalommal (2022. május 31. és 2022. október 31.),
- egy általa készített – a Torula Művésztérrel egyeztetett – műalkotás adományozása, a Torula művészteret fenntartó Concilium Arts Alapítvány részére,
- lehetőség biztosítása a Torula Művésztér számára, hogy a támogatási szerződés időtartama alatt készített alkotásokról, illetve létrehozott produkciókról fotó- vagy videódokumentációt készítsen,
- pályázati portfólió benyújtása a Torula Művésztér rezidenseinek kiállítására (amennyiben a kiállítás megvalósításra kerül).
A műtermek használatával kapcsolatos egyéb feltételeket a pályázati felhívás mellékletét képező „Támogatási szerződés minta” tartalmazza.
A pályázat
A pályázatra elsősorban fiatal (pályájuk elején álló) alkotók jelentkezését várjuk.
Pályázhatnak
- képzőművészek,
- iparművészek,
- designerek, formatervezők, grafikusok továbbá
- a kreatív gazdaság területén tevékenykedő alkotók.
Az egyéni mellett van mód csoportos pályázat benyújtására is, pl. alkotócsoportok vagy a kreatív gazdaság területén működő vállalkozások esetében.
A pályázat benyújtásának módja
A pályázatot az itt elérhető online felületen lehet benyújtani: http://jelentkezes.torula.hu/muterempalyazat_2021.
A pályázathoz csatolandó mellékletek:
- önéletrajz (csoportos pályázat esetén a tagok önéletrajai egy dokumentumban),
- az eddigi alkotótevékenységet bemutató portfólió,
- a megpályázott műteremben való alkotótevékenység főbb céljait és várható eredményeit (művészeti terv).
A pályázati adatlapon a megpályázni kívánt műterem megjelölését is kérjük. Javasoljuk, hogy a pályázat benyújtását megelőzően látogass el hozzánk és tekintsd meg a műtermeinket.
Pályázati határidők
A pályázatok 2021. október 31. éjfélig nyújthatók be. A pályázatokról a Torula Művésztér javaslata alapján, a Concilium Arts Alapítvány kuratóriuma dönt, legkésőbb 2021. november 21-ig. A döntés – jellegéből adódóan – szubjektív, ezért azzal szemben fellebbezni nem lehet.
Letölthető dokumentumok
torula_palyazati_felhivas_mutermek_2022
További információk
A pályázattal kapcsolatos további információk, továbbá – a műtermek megtekintése érdekében – időpontegyeztetés az alábbi elérhetőségeken kérhető:
- hello@torula.hu,
- +36 20 479 8485 (Szombathelyi Sára, kreatív munkatárs)
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Innovatív eszközök és üzleti modellek pályázat audiovizuális fejlesztésekre
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Interreg VI-A – Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program – Pályázat határon átnyúló együttműködésekre
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat