A Magyar Művészeti Akadémia 200 millió forint összegben pályázatot hirdet az államháztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.
A pályázat kódja: MMA-19-P
A pályázat célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez.
A támogatottak köre
Az alábbi személyek nyújthatják be pályázatukat:
Az MMA fejezeti kezelésű előirányzatainak terhére támogatásban részesíthető az MMA Alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő, az államháztartás központi alrendszerén belüli vagy kívüli jogi személyiségű civil és – a központi költségvetési intézmény és a 4.2. pontban felsoroltak kivételével – egyéb szervezet; civil szervezet abban az esetben részesíthető támogatásban, ha az arra jogosult bíróság 2018. december 31-ig jogerősen nyilvántartásba vett és a létesítő okiratának megfelelő tevékenységét ténylegesen folytatja.
A vissza nem térítendő, elnyerhető támogatás összegének alsó határa 300 ezer forint, felső határa 1 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges.
A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2019. január 1. – december 31. között megvalósuló, a pályázati kiírásban leírt tevékenysége gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem terítendő támogatás. A rendelkezésre álló összeg az MMA tagozatai között egyenlő arányban kerül felosztásra. A pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges.
Letölthető dokumentum
MMA Művészeti program pályázat
A pályázat benyújtásának határideje: 2019. március 28.
A részletes pályázati kiírás és útmutató a köztestület honlapján, a Pályázatok menüpont alatt (www.mma.hu/palyazatok) található meg.
További cikkek a rovatban
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat