A Lechner Tudásközpont támogatási lehetőségre irányuló felhívást tett közzé a népi építészeti emlékek helyreállításáért.
A vidéki épített örökség megóvását, megőrzését és fenntartását célzó, 300 millió forint keretösszegű Népi Építészeti Programban az elnyerhető támogatás mértéke legfeljebb 20 millió forint, a támogatás intenzitása 50%.
A kérelem beadási határideje: 2017. október 9.
A Népi Építészeti Program keretében a 2017. január 1. és 2018. május 31. között megvalósuló tevékenységek támogatására 300 millió forint áll rendelkezésre.
A támogatás alsó határa 2 millió forint, a legnagyobb kiosztható összeg értéke 20 millió forint.
A támogatás közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő, vagy helyi védelem alatt álló népi építészeti emlékekre vehető igénybe, épületenként csak egy kérelem nyújtható be.
A támogatás intenzitása 50%.
A felhívás alapján népi építészeti emléknek minősül „a parasztság életformájából adódó, annak megfelelő és azt szolgáló, a népi közösség hagyományos építőkészségének megfelelő (saját maga vagy közösségben – kalákában –, esetleg falusi kismesterek közreműködésével emelt) alkotások, melyek esztétikája – az anyag, a szerkezet, a forma és a díszítmény összhangja – elsősorban a népi életmód és életforma velejárója.”
A kérelmek elbírálása során a bizottság többek között a Népi Építészeti Program céljaihoz történő kapcsolódást, a műemlék értékét és veszélyeztetettségét, a program megvalósításának realitását és a költségvetés megalapozottságát vizsgálja.
A kérelmeket 2017. október 9-ig postai úton lehet benyújtani. A kérelmezők legkésőbb november 22-ig kapnak értesítést a döntésről.
A felhívásra benyújtandó kérelem tartalmi és formai követelményeiről a letölthető felhívásból tájékozódhatnak az érdeklődők.
Letölthető dokumentumok
A benyújtáshoz szükséges adatlapok innen letölthetők.
A felhívással kapcsolatban további tájékoztatás a nepiepiteszetiprogram@lechnerkozpont.hu e-mail címen kérhető.
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók