Támogatási felhívás egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállításához. A támogatás célja támogatni a területi védelem alatt álló együttesek meglévő történeti értékeinek megújítását az egyes emlékek felújításán keresztül, amivel hozzájárul a tájegységekre jellemző népi építészeti karaktert hordozó faluképek helyreállításához. A támogatás a támogatás tájházak részére is elérhető.
A támogatás célja:
Forrás biztosítása olyan, Magyarország területén álló népi építészeti emlékek
− veszélyelhárítását,
− állagmegóvását, valamint
− részleges vagy teljes helyreállítását
célzó épületfelújítási tevékenységekhez, amelyek az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, egyedi védelem alatt álló elemei. A forrás felhasználása ezen elsődleges célja mellett támogatja a területi védelem alatt álló együttesek meglévő egyedi történeti értéket hordozó (jellemzően külső, homlokzati) elemeinek értékőrző-megújító kezdeményezéseit is. A forráson keresztül a Megvalósító célja a hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása a hagyományos építési technikák újraélesztésével.
Értelmező rendelkezések:
- népi építészeti emlék: a parasztság életformájából adódó, azt szolgáló, a 20. század közepéig egykori falvakban, falusi környezetben épült lakóházak, gazdasági épületek, kismesterségek műhelyei és a falusi közösségek építményei (pl. malom, csárda, tanítói/lelkészi lak, tűzoltószertár, szakrális kisemlékek).
- egyedi védelem alatt álló épített örökségi elem: a Miniszterelnökség által a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 71. § (1) bekezdés d) pontja alapján vezetett központi, közhiteles műemléki hatósági nyilvántartásban egyedi műemlékként nyilvántartott örökségi elem, vagy helyi önkormányzati (településképvédelmi) rendeletben a kérelem benyújtásának napjáig jogerősen megállapított helyi egyedi védelem alatt álló építészeti emlék.
- területi védelem: jogszabállyal védetté nyilvánított ingatlanok együttese, mely kiterjedhet
1. a műemléki környezetre (MK);
2. a műemléki jelentőségű területre (MJT);
3. a helyi területi védelemre, ezen belül elsősorban
3.a) a településszerkezetre (pl. utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód, az építési vonal, településszerkezeti szempontból jelentős zöldterület vagy növényzet);
3.b) a településképre (külső településkép, belső településkép, utcakép);
3.c) a településkarakterre (a településszerkezet, a településkép elemei, formái, anyagai, színvilága együttesen). - tájház helyszín: múzeumi rendeltetésű népi építészeti emlékek, a népi építészet szempontjából jelentős, népi műemlék épületekben berendezett enteriőröket bemutató együttes, amely a tájház hálózat Magyarországon (K) (2000) című – The Network of Rural Heritage Buildings in Hungary (28/12/2000) – eredeti felterjesztésben, valamint a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékéről szóló 27/2015. (VI. 2.) MvM rendelet 5. számú mellékletben helyrajzi számmal is azonosított, továbbá a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága adatbázisában szereplő tájház ingatlan. (Ld. Tájház helyszínek összesített listája).
Kérelem –nem tájházak esetében- csak olyan ingatlanok esetében fogadható be, amelyek a b) és c) pontok valamelyikének, és az a) pontnak együttesen tesznek eleget. Tehát olyan épület vagy építmény, amely egyedi vagy területi védelem alatt áll és népi építészeti emlék. A két feltétel együttes fennállása szakmai ellenőrzés tárgyát képezi, nem teljesülés esetén a Kérelem elutasításra kerül.
Tájházakra vonatkozó kérelem csak olyan ingatlanok esetében fogadható be, amelyek az a) b) és d) pontoknak együttesen tesznek eleget.
A támogatás igénybevételére jogosultak köre:
A népi építészeti emlékek helyreállítása céljából – a szakmai előkészítéssel már rendelkező ingatlanok esetében- épületfelújításra igényelhető támogatásra kérelmet nyújthatnak be a védelem alatt álló népi építészeti emlékek:
- belföldi (magyar) lakóhellyel
- vagy belföldi tartózkodási hellyel rendelkező természetes
- és belföldi székhellyel rendelkező jogi személy
tulajdonosai, haszonélvezői, vagyonkezelői, - valamint a Magyar Állam, az Önkormányzat és kivételes esetben Nemzeti Park, tulajdonában álló ingatlanok esetében az ingatlan használói (a továbbiakban: Kérelmező).
Felhívjuk a jogosultak figyelmét arra, hogy a fent meghatározott kérelmezői körön kívül eső (pl. a fentieken kívül eső használók) személyek által benyújtott kérelmeket a Megvalósító be sem fogadja. Kivételt képeznek az olyan használók által benyújtott kérelmek, ahol a kérelmet érintő ingatlan magyar állami vagy önkormányzati, illetve nemzeti parki tulajdonban áll. Hasonlóan nem kerülnek befogadásra azok a kérelmek, amelyeket valamely egyházi intézmény tulajdonában álló szakrális emlékre vonatkozóan az önkormányzat nyújtana be. Ebben az esetben a tulajdonos egyházi intézmény jogosult a támogatási kérelem benyújtására.
Támogatás összege és mértéke
Nem tájházak esetében:
Az odaítélhető vissza nem térítendő támogatás összege kérelmenként
- minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft.
A támogatás mértéke természetes személyek és önkormányzatok (ideértve a kisebbségi önkormányzatokat is) esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, egyéb esetben legfeljebb 50%-a.
A támogatás folyósítása – a megvalósítás ütemének megfelelően – támogatási előleg formájában egy, vagy több részletben történik, amelyek elszámolásakor a támogatásintenzitás betartása kötelező.
Az elszámolási kötelezettség nem vagy hiányos teljesítése esetén a támogatási előleg jogosulatlanul felhasználtnak minősülhet és az Áht alapján az Ávr. szerint számított kamattal növelt visszafizetési kötelezettség keletkezhet.
Tájházak esetében:
Az odaítélhető vissza nem térítendő támogatás összege kérelmenként
• minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft.
A támogatás mértéke a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a. A bíráló bizottság a veszélyeztetett helyzetben lévő épületek esetében a támogatás mértékét egyedi döntéssel megemelheti a felmerülő összköltség legfeljebb 90%-ára. A veszélyeztetettség mértékének megállapítása a benyújtott dokumentumok alapján a Bíráló Bizottság szakmai hatáskörébe tartozik.
A támogatás folyósítása – a megvalósítás ütemének megfelelően – támogatási előleg formájában egy, vagy több részletben történik, amelyek elszámolásakor a támogatásintenzitás betartása kötelező.
Az elszámolási kötelezettség nem vagy hiányos teljesítése esetén a támogatási előleg jogosulatlanul felhasználtnak minősülhet és az Áht alapján az Ávr. szerint számított kamattal növelt visszafizetési kötelezettség keletkezhet.
Az előző évekhez képest csökkentett rendelkezésre álló forrás miatt a szakmai bírálat során elsőbbséget élveznek a végveszélyben, veszélyeztetett állapotban lévő népi építészeti emlékek helyreállítását, vagyis a szerkezeti mentést célzó munkanemekre vonatkozó kérelmek.
A Megvalósító által indokoltnak tartott egyéb információk:
A fizikai megvalósítási időszak: 2025. március 1. – 2025. szeptember 30
Jól lehatárolt épületrészekre vagy szerkezetekre, vagyis részleges épületfelújításra is van mód támogatási kérelmet benyújtani, akár egy több évre ütemezett teljes helyreállítás részeként. Ebben az esetben a szakmai anyagokban, a kérelem tárgyának szöveges ismertetésében egyértelműen szükséges rögzíteni a tervezett ütemezést, illetve, hogy jelen kérelem pontosan mire vonatkozik.
Az épületfelújítási tevékenység során a Népi Építészeti Program céljait az alábbiak szerint kell figyelembe venni:
- a meglévő történeti értékek az állagmegóvási, felújítási munkálatok során nem bonthatók el;
- elbontás vagy csere csak a helyreállítás megvalósíthatatlanságát alátámasztó szakvélemény alapján lehetséges;
- a támogatás célja a meglévő hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása, így teljes történeti épület elbontására, újjáépítésére, új épület tervezésére és építésére, tetőtér beépítés szándékával (kialakítására/megtartására) támogatás nem kérelmezhető.
- a Program nem támogatja a népi építészettől idegen anyag- és színhasználat, szerkezeti megoldások, építészeti formák alkalmazását és az épület eredeti tömegét és térstruktúráját sértő beavatkozásokat, épületidegen funkció kialakítását.
Támogatási kérelem csak a védett épület/építmény beépített elemeire, szerkezeteire vonatkozhat, berendezési tárgyakra nem.
Letölthető dokumentumok
kivalaszthato tevekenysegek
Műszaki segedlet
Tajekoztato
Utmutato
Teleki alapítvány elérhetősége
Benyújtási határidő
A Támogatási Kérelmet a jelen Tájékoztató közzétételét követő 45 (negyvenöt) napon belül kell benyújtani a Teleki László Alapítvány által üzemeltetett online felületen (www.nepiprogram.hu). A Tájékoztató 2024. augusztus 16-án jelent meg, a kérelmek benyújtási határideje 2024. szeptember 29. 23:59 óra.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására