Pályázat a veszélyeztetett népi építészeti örökségünk, a népiműemlékek, a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében és az egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállítására és felújítására.
Támogatható tevékenységek:
- A magyarországi népi építészeti emlék helyreállítását megelőző szakmai dokumentációk elkészítése
- épületfelújítási tevékenységgel járó helyreállítás és felújítás
A támogatás tájházak részére is elérhető az általános népi építészeti emlékek mellett.
A támogatás célja:
Forrás biztosítása olyan, Magyarország területén álló népi építészeti emlékek
− veszélyelhárítását,
− állagmegóvását, valamint
− részleges vagy teljes helyreállítását
megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk, kutatások elkészítéséhez, valamint épületfelújítási tevékenységekhez, amelyek az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, egyedi védelem alatt álló elemei. A forrás felhasználása ezen elsődleges célja mellett támogatja a területi védelem alatt álló együttesek meglévő egyedi történeti értéket hordozó (jellemzően külső, homlokzati) elemeinek értékőrző-megújító kezdeményezéseit is. A forráson keresztül a Megvalósító célja a hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása a hagyományos építési technikák újraélesztésével.
A támogatás igénybevételére jogosultak köre:
A népi építészeti emlékek
- helyreállítását megelőző szakmai dokumentációinak elkészítéséhez, illetve
- helyreállítása céljából -a szakmai előkészítéssel már rendelkező ingatlanok esetében- épületfelújításra igényelhető támogatásra kérelmet nyújthatnak be a védelem alatt álló népi építészeti emlékek
- belföldi (magyar) lakóhellyel vagy belföldi tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy tulajdonosai;
- belföldi (magyar) lakóhellyel vagy belföldi tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy haszonélvezői;
- belföldi székhellyel rendelkező jogi személy tulajdonosai;
- belföldi székhellyel rendelkező jogi személy haszonélvezői;
- belföldi székhellyel rendelkező jogi személy vagyonkezelői;
- a Magyar Állam, az Önkormányzat és kivételes esetben Nemzeti Park, tulajdonában álló ingatlanok esetében az ingatlan használói,
- a népi építészeti karaktert hordozó faluképek helyreállítását célzó, a közterülethez – vizuálisan is- csatlakozó/tartozó népi építészeti emlékek, különösen a szakrális kisemlékek helyreállítására vonatkozóan a helyi Önkormányzat
Támogatási lehetőségek:
– szakmai előkészítésre, vagy
– épületfelújításra (szakmai előkészítő dokumentációk birtokában).
Támogatás összege és mértéke
Nem tájházak esetében:
Az odaítélhető vissza nem térítendő támogatás összege kérelmenként
- szakmai előkészítésre minimum 500 ezer – maximum 2 millió Ft,
- épületfelújításra minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft
A támogatás mértéke természetes személyek és önkormányzatok (ideértve a kisebbségi önkormányzatokat is) esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, egyéb esetben legfeljebb 50%-a.
Tájházak esetében:
Az odaítélhető vissza nem térítendő támogatás összege kérelmenként
– szakmai előkészítésre minimum 500 ezer – maximum 2 millió Ft,
– épületfelújításra minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft
A Támogatási Kérelmet a jelen Tájékoztató közzétételét követő 45 (negyvenöt) napon belül kell benyújtani a Teleki László Alapítvány által üzemeltetett online felületen (www.nepiprogram.hu).
Letölthető dokumentum
Pályázatírással kapcsolatos információk, az alábbi űrlap kitöltésével kaphatók:
A kérelmek benyújtási határideje 2025. szeptember 29. 23:59 óra.
