Az alapítóról elnevezett MMM Díjat Matheidesz Mária hozta létre a nyelvtanulás elősegítése céljából. A Díj – amelyre évente egy alkalommal lehet pályázni – oklevéllel, valamint egyszeri anyagi támogatással (100 000 forint) járó szakmai elismerés. A pályázat beküldésének meghosszabbított határideje: 2020. április 25.
A Díjat két külön kategóriában ítéli oda az MMM Díjat kezelő háromtagú szakmai kuratórium az idegen nyelvet oktató tanárok és nyelvtanuló diákok számára. A szakmai kuratórium minden évben külön dönt a díj összegéről, valamint a két kategóriában kiosztandó díjak számáról. A Díj átadására 2020. április 25-én, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete által rendezett nyelvtanári konferencia keretében kerül sor.
A díj összege a diák kategóriában nettó 100.000,- Ft.
A pályázat célja: A magyarországi nyelvtanulás támogatása.
A pályázat témája: A pályázó mutassa be, hogyan fejleszti nyelvtudását az iskolai tanórákon kívül. Ismertessen bármilyen, az idegennyelv-tanuláshoz kapcsolódó sikeresen megvalósított projektet, feladatot vagy ötletet, mely követendő példaként szolgálhat mások számára is.
A pályázók köre: A magyar oktatási rendszerben 9-13. évfolyamon tanuló diákok.
Kötelezően benyújtandó dokumentumok:
- Pályázati adatlap (online kitöltve)
- A pályázat tárgyának magyar nyelvű bemutatása – leírás word formátumban, legfeljebb 15 ezer karakter szóközökkel (e-mailben és 3 példányban postai úton)
- Az iskola hivatalos igazolása a tanulói jogviszonyról (1 példányban postai úton)
Nem kötelező mellékletek:
Képek, fotók, film- vagy hanganyag – kizárólag online felületre feltöltve, link elhelyezésével a szöveges leírásban.
Korábbi pályázati vagy egyéb forrásból származó támogatással megvalósított projekteket, ötleteket és hiányosan benyújtott pályázatokat a kuratórium nem értékel.
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatokat elektronikusan az mmmdij@nyelviskola.hu e-mail címre és postai úton várjuk.
Postacím: Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, 1085 Budapest, Kölcsey utca 1.
A pályázat beküldésének meghosszabbított határideje: 2020. április 25.
(Az e-mail küldésének dátumát illetve a postai bélyegző keltét vesszük figyelembe.)
További információt a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete honlapján, facebook oldalán, valamint az MMM Díj facebook oldalán találnak.
E-mail: mmmdij@nyelviskola.hu; telefon: +/36/1/225-7525, +36/30/277-3411
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat