A Független Médiaközpont pályázatot hirdet szakmai tapasztalattal rendelkező újságíróknak tényfeltáró riportok készítésére.
Olyan új történetek – köztük helyi témák – feldolgozását kívánjuk támogatni, amelyek elsősorban az adatújságírás eszközeinek felhasználásával tárják fel a gazdasági és a társadalmi élet egyedi vagy rendszerszerű visszásságait.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. július 31.
Újságírók és szerkesztőségek egyaránt benyújthatnak pályázatot e felhívásra. Fontos feltétel a szándéknyilatkozat, amelyben egy adott szerkesztőség kinyilvánítja, hogy megjelenteti a támogatás eredményeként elkészülő riportot.
A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el az alábbi szempontok szerint:
- a tényfeltáró riport elkészítéséhez szükséges önálló kutatómunka mennyisége és alapossága
- a téma társadalmi fontossága
- a téma megalapozottsága
- a téma eredetisége és újszerűsége
- a téma bemutatásának érthetősége
- a kutatás során gyűjtött adatok és tények vizuális bemutatására tervezett eszközök változatossága
- a költségvetés ésszerűsége és a feldolgozás ütemterve
A riportok elkészítésére – a pályázat eredményhirdetésének napjától számítva – maximum négy hónap áll rendelkezésre.
Az eredményhirdetés várható időpontja: 2016. augusztus 15.
A téma összetettségétől és a feldolgozáshoz szükséges időtől függően egy-egy pályázat maximum 300.000 Ft összeggel támogatható.
A programra kizárólag a palyazat@cij.hu email címre küldött pályázattal lehet jelentkezni. A pályázat kötelező elemei:
- kitöltött pályázati adatlap;
- szerkesztőségi szándéknyilatkozat a cikk közléséről;
- referencia – a pályázó három legsikeresebbnek tartott riportja, melyek bizonyítják, hogy a szerző rendelkezik a megvalósításhoz szükséges szakmai tapasztalattal. A cikkek linkjeinek az adatlapon való feltüntetése vagy szkennelt változatának beküldése elegendő.
A Független Médiaközpont fenntartja a jogot, hogy a támogatott riportokat – az eredeti közlést követően – részben vagy teljes terjedelmükben honlapján megjelentesse.
A pályázók nyilatkozatban szavatolnak azért, hogy az általuk benyújtott témajavaslat feldolgozásával kapcsolatban nem áll fenn politikai, gazdasági, jogi vagy egyéb érdekkonfliktus, a riport tartalmát saját maguk alakítják és saját maguk vállalnak felelősséget érte.
A támogatott szerzők a cikkek elkészítéséhez díjmentes szakmai és jogi segítséget igényelhetnek a konzultacio@cij.hu email címen.
A pályázati kiírásról a palyazat@cij.hu e-mail címen vagy a 36-1-609-5392-es telefonszámon lehet további információt kérni.
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása