
A HISZEK Benned Sport Program célja az egészséges életmódra nevelés, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségek feltárása a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítése az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében.
A HISZEK Benned Sport Program II, alprogramjaként az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálják, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, létesítmény-használat, sporteszköz beszerzések, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.
Az igényelhető támogatás mértéke legalább 500.000 Ft, legfeljebb 4.000.000 Ft
A HISZEK Benned Sport Program II. alprogram VII. ütemének programkiírása és jelentkezési adatlapja a lenti linken letölthető.
A benyújtandó elektronikus adatlap a programkiírásban található.
- Programkiírás: HISZEK Benned Sport Program II_ alprogram VII_utem programkiiras
- Jelentkezési adatlap: HISZEK BENNED Sport Program II alprogram_ VII ütem jelentkezesi adatlap
- Költségterv minta a jelentkezési lap költségterv kitöltéséhez: KÖLTSÉGTERV Útmutató
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 22. hétfő
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat
Pályázat sportegyesületek számára
Petőfi Felhő Projekt zenei pályázat