A Nemzeti Kulturális Alap Színházművészet Kollégiuma pályázatot hirdet a 2019. június 1. és 2020. június 30. közötti időszakra színházi tervek megvalósításának támogatására.
Pályázni a következő altémákban lehet:
- új színházi produkciók megvalósítása – kiemelten magyar szerzők művei, ősbemutatók, magyarországi bemutatók, valamint több művészeti ág jelenlétével létrejött produkciók létrehozása;
- új bábszínházi bábelőadások megvalósítása – kiemelten magyar szerzők művei, ősbemutatók, magyarországi bemutatók, valamint pályakezdő alkotók és előadók közreműködésével létrejött bábelőadások létrehozása;
- nemzetközi szakmai kapcsolatok, együttműködések, vendégjátékok és workshopok megvalósítása;
- magyarországi színházak rendszeres színházi nevelési tevékenységének megvalósítása;
- önálló cirkuszi produkciók bemutatása és fejlesztése, az artistaképzés és tehetségkutatás fejlesztése, a magyar artisták pályakezdésének elősegítése, a hazai cirkuszművészet népszerűsítése.
Saját forrás biztosítását a kollégium egyik altémában sem írja elő.
A támogatásra szánt keretösszeg 158 millió forint.
Pályázati határidő: 2019. május 27.
Bővebb információ: Pályázat színházi tervek megvalósításának támogatására
Tel: (06 1) 550-2898, (06 1) 550-2803
További cikkek a rovatban
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására