A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (továbbiakban NEFMI) 6/2010. (III. 12.) SZMM rendelet alapján meghívásos pályázatot hirdet az Idősügyi Stratégia II.4.5. pontja alapján innovatív programok működtetésének támogatására. A pályázat célja: Az Idősügyi Stratégia II.4.5. pontjában megfogalmazott idősödők és idősek társadalmi részvételének erősítéséről szóló innovatív program/ok működtetésének támogatása.
A rendelkezésre álló keretösszeg
A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 20.000.000 Ft, azaz húszmillió forint a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. mellékletét módosító 2010. évi XLII. törvényerejű rendelet alapján, XX. NEFMI fejezet, 20. fejezet, 20. cím, 27. alcím, – Idősügyi programok – elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzaton áll rendelkezésre.
A pályázók köre, a megvalósítandó feladatok, a megvalósítás időszaka
Pályázatot nyújthatnak a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 58.§-a alapján a pályázat benyújtásakor miniszteri kijelöléssel rendelkező regionális, illetve egyházi szociális módszertani intézmények (a címjegyzéket az 1. sz. melléklet tartalmazza).
A pályázat megvalósulása: A pályázati program megvalósulása során a fiatal korosztály, az idősödő és idős korosztály egymás életébe és készségeibe betekintést nyer, azokat támogatja, segíti.
A program kivitelezője kizárólag idősek nappali intézménye lehet, mely oktatási intézménnyel és vagy közművelődési szervezettel közösen tervezi, végzi pályázati programját.
Támogatható feladatok: A pályázati programban mindkét célcsoport és azok családjainak értékrendjét kiemelten kell kezelni és megjeleníteni. Az a pályázati program részesülhet támogatásban, melyben a célcsoportok érdeklődési köre, hiányterületei, képességei egymásra felhajtó erőként hatnak, melyben a fiatal korosztályt az idősebb tanítja valamely készségre és viszont, például:
- idősebb korosztály szabadidős programot szervez a fiatalabbaknak,
- idősebb korosztály felügyeletet nyújt a fiatalabbaknak,
- közös programok megvalósítását szervezi meg úgy, hogy abban mindkét korosztály aktív feladatot kap.
- stb.
A pályázat megvalósításának időszaka: 2011. február 1. – 2011. május 31.
A pályázható összeg minimum 5 millió, maximum 20 millió forint.
A pályázat benyújtásának formai követelményei, módja és helye
A pályázatot kizárólag elektronikus formában, adatlapon kell benyújtani (2. sz. melléklet).
A benyújtás helye:
Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya
E-mail: szgyszftitkarsag@nefmi.gov.hu
A pályázat benyújtásának határideje
A pályázat benyújtási határideje: 2011. január 11.
Benyújtottnak minősül az a pályázat, mely a határidő utolsó napján 24 óráig beérkezik az szgyszftitkarsag@nefmi.gov.hu e-mail címre.
Ha pályázó a pályázat benyújtására meghatározott határidőt elmulasztja, a pályázat elutasításra kerül.
A pályázat érvényességének vizsgálata
A benyújtott pályázatot a beérkezést követően pályázati azonosítóval látják el, majd a pályázat érvényességi ellenőrzésére kerül sor az alábbi szempontok szerint:
- a pályázat elektronikus benyújtottsága, kitöltöttsége, megfelelősége,
- a pályázó szervezetnek a pályázat benyújtására való jogosultsága.
Amennyiben a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapításra kerül, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati kiírásban, a pályázót hiánypótlásra hívja fel a Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya a 6. pontban meghatározott módon.
Hiánypótlás módja: A pályázat beérkezését követő 3 napon belül a Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya a pályázat formai hiányossága esetén – amennyiben a hiányosság pótolható – a hiányosságok kijavítására, pótlására 5 napos határidővel felszólítja a pályázót. A felszólítást a Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya elektronikus formában küldi el a pályázónak. Az értesítésben megjelöli az összes hiányt, valamint a hiánypótlás módját. A hiánypótlásra csak egy alkalommal, a felhívás kézhezvételétől számított 5 napon belül van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a pályázat elutasításra kerül.
Határidőben benyújtottnak minősül az a hiánypótlás, amely legkésőbb a felszólítás megküldésétől számított 5 napon belül (a határidő utolsó napján 24 óráig) beérkezik az szgyszftitkarsag@nefmi.gov.hu e-mail címre.
A pályázat elbírálásának szakmai szempontrendszere és határideje
A pályázatok értékelését 3 fős döntés-előkészítő bizottság végzi, melynek tagjai a NEFMI kijelölt munkatársai.
A pályázatok értékelését döntés-előkészítő bizottság az alábbi szakmai szempontrendszer szerint végzi:
- a pályázati programban foglaltak, valamint azok megvalósításának várható eredményei illeszkednek-e az Idősügyi Stratégia II.4.5. pontjában megfogalmazott iránymutatásokhoz,
- mindkét célcsoport és azok családjainak értékrendjét kiemelten kezeli és megjeleníti a pályázati program,
- a célcsoportok érdeklődési köre, hiányterületei, képességei egymásra felhajtó erőként hatnak, melyben a fiatal korosztályt az idősebb tanítja valamely készségre és viszont,
- a program továbbélése a pályázati időszak után még legalább két évig biztosított.
A pályázók döntést követő kiértesítése
A nemzeti erőforrás miniszter döntését követően a Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya 3 napon belül elektronikus úton értesítést küld a pályázat elbírálásáról. Elutasítás esetén az értesítés tartalmazza az elutasítás indokait. A döntés ellen a pályázó részéről jogorvoslatnak helye nincs.
A nyertes pályázatok állami támogatása
A miniszteri döntés alapján a nyertes pályázókkal a NEFMI támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésére irányadó a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 6/2010. (III. 12.) SZMM rendelet.
A pályázati döntésről szóló értesítés tartalmazni fogja a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét.
A támogatási szerződés keretében csak olyan költségek számolhatóak el, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek:
- a kedvezményezett valóságban felmerült és kifizetett költségei, amelyek teljesülése eredeti számlákkal, okmányokkal igazolható,
- közvetlenül kapcsolódnak a pályázatban vállalt cél megvalósításához, nélkülözhetetlenek annak végrehajtásához és a támogatási szerződéshez bekért költségvetésben személyi, dologi és felhalmozási kiadásként betervezésre kerülnek.
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amely
- a benyújtott támogatás iránti kérelmében megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott;
- a korábban nyújtott állami, vagy európai uniós támogatásokkal az előírt határidőre nem számolt el,
- korábban a támogatóval valótlan, megtévesztésre alkalmas adatokat közölt a támogatás felhasználásával kapcsolatban,
- szervezetnek adótartozása, illetve adók módjára behajtható köztartozása van,
- csőd-, felszámolási- illetve végelszámolási eljárás alatt áll,
- korábban megítélt támogatásáról szóló beszámolójukat a pályáztatók visszautasították, vagy lejárt esedékességű, elszámolatlan vagy visszafizetetlen kintlévőségük van velük szemben,
- munkaügyi kapcsolatai nem rendezettek (1/2006. (II. 2.) FMM rendelet szerint)
11. További információk
A meghívásos pályázattal kapcsolatban további információkat a (1) 795-3149-es telefonszámon, valamint az szgyszftitkarsag@nefmi.gov.hu e-mail címen kaphatnak a Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályától.
Forrás: http://www.szmm.gov.hu
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj