Az OSI Kultúra 2017 Pályázat egyik nyerteseként a Gyerekesély Egyesület pályázatot hirdet, a nagy sikerű Szociopoly című társasjáték és színházi társasjáték játszására, amely a magyarországi mélyszegénység témáját körüljáró érzékenyítő játék.
Az OSI támogatásának köszönhetően újra lehetőségünk van Szociopoly előadásokat játszani ingyenesen, budapesti középiskolásoknak.
A program elemei:
- Szociopoly – előadás, interaktív színházi társasjáték (iskolai helyszínen, 3 tanóra, kb 150 perc)
- feldolgozó beszélgetés a résztvevő diákokkal – egy másik alkalommal (1 tanóra, 45 perc)
- Szociopoly – az eredeti asztali társasjáték lejátszása pedagógusokkal, és ehhez kapcsolódóan módszertani képzés, aminek segítségével a társasjátékot a résztvevő tanárok tudják majd játszani további diákokkal (120 perc)
- 1 db Szociopoly társasjátékot biztosítunk az iskolának, amelyet a módszertani képzés után otthagyunk az Önök számára, ezáltal a játék az eszközök és a szükséges ismeretanyag birtokában szabadon játszható a későbbiekben
A programban való részvételre budapesti középiskolák jelentkezhetnek.
Iskolánként 1 előadás megtartására lehet pályázni.
Korhatár: 16+
Egy előadáson ideális esetben egy 30 fő körüli osztály vesz részt, de a nézőszám előadásonként MAXIMUM 50 főre emelhető. A pedagógusoknak szóló játékon és módszertani képzésen 3-5 pedagógus kolléga részvételét várjuk.
Az előadásokra és a program többi elemére 2018 februárja és júniusa közötti időszakban kerülhet sor, egyeztetés szerint.
A program végén rövid írásos visszajelzést, értékelést várunk a programot végigkísérő pedagógusoktól.
Jelentkezni a mellékelt adatlap kitöltésével lehet.
Ezeket, kérjük, a trifonovdora@gmail.com címre küldjék el, 2018. január 26-ig.
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj