Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet a hagyományokkal rendelkező és az új általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai, és szakiskolai tanulók számára meghirdetett, országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének, továbbá hazai tanulók/fiatalok és csapatok nemzetközi versenyeken való részvételének támogatására.
A pályázati kategória kódja: NTP-TV-13
A pályázat célja
- A 2013/2014. tanévre országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása.
- Hazai tanulók/fiatalok és csapatok részvétele nemzetközi versenyeken.
A támogatás formája és mértéke
- A projekt összes költségének 100%-a elszámolható, a pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező. A támogatás intenzitása 100%.
- A pályázaton legalább 1.000.000 Ft, illetve legfeljebb 3.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás (nemzetközi versenyen való részvétel esetében igényelhető legfeljebb 3.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás) igényelhető.
- A támogatás folyósításának módja: előfinanszírozás.
Támogatható tevékenységek
- A 2013/2014. tanévben általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók számára meghirdetett azon országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása, amelyek megfelelnek a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendele 184. §-ban foglalt követelményeknek.
- A köznevelésben tanulók és kísérő pedagógusok számára a fenti versenyeken való részvétel segítése.
- A kísérő pedagógusok közti tapasztalatcsere előmozdítása, a jó gyakorlatok átadása a versenyszervezés és a tehetséggondozás terén.
- Hazai tanulók, itthon vagy külföldön megvalósuló, tanulmányi vagy művészeti, nemzetközi versenyeken való részvételének segítése.
Pályázat benyújtására jogosultak
Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő szervezetek nyújthatnak be pályázatot:
Hazai köznevelési intézmények (a 2011. évi CXC. törvény 7.§ szerint, függetlenül a fenntartó jogi státusától):
- általános iskola,
- gimnázium,
- szakközépiskola,
- szakiskola,
- alapfokú művészeti iskolák,
- pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény,
a Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, és közalapítvány, melynek alapító okiratában az oktatáshoz/neveléshez vagy tehetséggondozáshoz kapcsolódó tevékenység szerepel.
Letölthető dokumentumok
A pályázatok benyújtásának határideje
Az internetes pályázatok benyújtásának határideje: 2014. január 23; 23:59 óra.
A várhatóan támogatandó pályázatok száma: 75.
Regisztrációs díj: 3 000 Ft
A pályázattal kapcsolatos további információkat az alábbi elérhetőségeken kaphat:
- szakmai tartalommal kapcsolatban: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetség Programiroda, 1363 Budapest, Pf. 49., Székely Tímea, telefon: 06-1 235-7247, e-mail: ntp@ofi.hu
- pénzügyi és formai értékeléssel kapcsolatban: a www.emet.gov.hu honlapon, valamint az ott feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken, e-mail: ntp@emet.gov.hu.
Link: Pályázat tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésére és nemzetközi versenyeken való részvételre
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat