A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését várja.
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:
- kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek,
- országos, illetve nemzetközi tanulmányi, művészeti és sportversenyeken dobogós helyezést értek el,
- kutatási eredményeiket publikálták,
- motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában,
- bár nem vettek részt, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de úgy érzik, kiemelkedően tehetségesek.
Az Alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek. Ennek során minden diák azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához, mely minden esetben tartalmaz mentori támogatást. (Ezen túl esetlegesen részesülhet ösztöndíjban, támogatjuk képzéseit és konferenciamegjelenéseit, részvételét kulturális és sportprogramokon.)
Jelentkezni a https://kmta.hu/aktualis-palyazatok/oldalon, a regisztráció menüpontban lehet.
További információ az erdeklodes@kmta.hu e-mail címen és a +36 1 781 2814 telefonszámon.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat