A 2014/15-ös évadban novemberi és decemberi előadásainkat szeretnénk olyan osztályoknak felajánlani, akik korábban még nem vettek részt programjainkon. A pályázat keretében három komplex színházi nevelési előadásunkon ajánlunk ingyenes részvételi lehetőséget.
Küldetésünk, hogy közösségek és kompetenciák fejlesztése, valamint a színházi nevelés segítségével új nézőpontokat nyissunk meg elsősorban a fiatalok számára, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a társadalommal dinamikus egyensúlyban lévő emberekké váljanak. Szeretnénk elérni, hogy képesek legyenek egymást segíteni, konfliktusaikat kezelni, energiáikat közös cél érdekében hasznosítani.
A 2014/15-ös évadban novemberi és decemberi előadásainkat szeretnénk olyan osztályoknak felajánlani, akik korábban még nem vettek részt programjainkon. A pályázat keretében három komplex színházi nevelési előadásunkon ajánlunk ingyenes részvételi lehetőséget.
Az előadás időpontokra való jelentkezés határideje: 2014. november 3., 24.00
Az időpontok foglalása a jelentkezések beérkezési sorrendjében történik.
Az egyes előadások teljes időtartama 180 perc.
Helyszín: Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház – 1027 Budapest, Jurányi utca 1.
Javasolt kezdési időpont: délelőtt 9 óra. Ettől eltérő igény egyeztetendő.
A pályázó jelentkezésével vállalja, hogy osztályával önálló fénykép, fényképsorozat, kisfilm, vagy bármely más kreatív formában visszajelzést ad a foglalkozás során átélt élményekről, és az elkészült anyagot elküldi a jelentkezes@nyitottkor.hu e-mail címre az előadás követő 1 héten belül; részvételükről hírt ad az intézmény online felületein (honlap, közösségi oldalak).
Az ajánlott előadások és lehetséges időpontok:
- Kötéltánc – komplex színházi nevelési előadás 15-17 éves fiataloknak
Megpályázható alkalmak: 2014. november 5., 2014. december 1., 2014. december 15. - Gubancok – komplex színházi nevelési előadás 13-17 éves fiataloknak
2014. november 11., 2014. november 13., 2014. november 18., 2014. november 20., 2014. december 2., 2014. december 4. - A virágnak megtiltani… – komplex színházi nevelési előadás 13-15 éves fiataloknak
Megpályázható alkalmak: 2014. november 12., 2014. november 19., 2014. november 24., 2014. november 26., 2014. december 1., 2014. december 3., 2014. december 17.
Pályázók köre: 9-12-es középiskolai osztályok
Jelentkezés határideje: 2014. november 3. – időpontfoglalás a beérkezés sorrendjében
Jelentkezés módja: e-mailben a jelentkezes@nyitottkor.hu e-mail címen
További információk, tájékoztatás: jelentkezes@nyitottkor.hu, címen, vagy a +36-70-944-9982-es telefonszámon, weboldal: http://nyitottkor.hu/

