Húszmilliárd forint keretösszeggel mikro-, kis- és középvállalkozások írnak ki munkahelymegtartó pályázatot, további 10 milliárd forintos keret pedig a nagyvállalkozások munkahely megtartását segíti.
Az uniós forrásból kompenzációt kaphatnak olyan, már európai uniós pályázatot elnyert vállalkozások, amely projektek a megvalósításához nagyobb arányban importra szorulnak és a pályázat kidolgozásában még jóval erősebb forinttal számolhattak. Az árfolyamveszteséget kiküszöbölő kompenzáció elsősorban egészségügyi, oktatási, infrastrukturális, környezetvédelmi és energiaprogramok megvalósítósát és határidejének betartását segíti. Az érintett projektgazdáknak pótköltségvetést kell benyújtaniuk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, és az igazolt fizikai és pénzügyi teljesítés után a kompenzációt utólag használhatják fel.
A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások az európai uniós forrásból származó 20 milliárd forintos keret erejéig, szeptember 30-ig pályázhatnak képzési, utazás-szállás, illetve személyi költségek átmeneti finanszírozására. A vissza nem térítendő támogatás 2 millió és 150 millió forint közötti összeg lehet. Önerő nélkül akár 150 millió forintot is kaphat a vállalkozó, de ebben az esetben más pályázati pénzekkel „összeszámolják” ezt a támogatást. A 20 milliárd forintos keretösszegből 16 milliárdot a konvergencia régiókban, négymilliárdot a pedig a közép-magyarországi régióban lehet igénybe venni.
A nagy létszámú dolgozót foglalkoztató vállalkozások várhatóan júniustól pályázhatnak majd a vissza nem térítendő támogatásra, amelynek keretösszege 10 milliárd forint. A munkahelyek mintegy 70 százalékát biztosító kis- és középvállalkozások kiemelt szerepet kaptak az európai uniós támogatások terén. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemcsak az 1400 milliárd forint tőkével (forgóeszköz-hitel, mikrohitel, hitelgarancia), hanem munkahely teremtő projektekkel is segíti a kkv-kat. Ugyanakkor az építőipar élénkítésére 1800 milliárd forint áll rendelkezésre, a részmunkaidős foglalkoztatást pedig 10 milliárd forintos támogatás segíti.
(MTI)
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Vállalati digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/B-24
Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/A-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
KKV-k innovációs képességének támogatása
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására