Magyarország Kormánya Európai Uniós forrásból támogatja az államilag elismert egyházi intézmények kizárólagos tulajdonában álló, vagy ezen intézmények által bérelt, illetve vagyonkezelt épületek energiahatékonysági felújítását.
Pályázat kódja: KEHOP-5.2.13.
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás támogatását minden ágazatban. A cél elérését a Kormány az Egyházak együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.
Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy Európai Uniós forrásból támogatja
- A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 50 millió Ft – 300 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig;
- a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a Felhívásban meghatározottak szerint támogatási előleget biztosít.
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
- Projektjük megvalósításával hozzájárulnak az érintett épületek épületenergetikai fejlesztési céljának eléréséhez, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez;
- a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.
A rendelkezésre álló forrás
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 10 milliárd Ft.
Jelen felhívás forrását az Európai Kohéziós Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 33- 200 db.
A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek
Önállóan támogatható tevékenységek
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:
- Megvalósítás
- Szakmai célt szolgáló tevékenységek
- Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. sz. mellékletének 1. táblázatában felsorolt épülethatároló szerkezetek fejlesztésével.
- Intézmények fűtési, hűtési, szellőztetési és használati meleg víz rendszereinek korszerűsítése.
- Szakmai célt szolgáló tevékenységek
A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek
A fejlesztéssel érintett ingatlan(ok) tulajdoni viszonyai az ÁÚF 7. pontjában foglaltaknak meg kell felelniük, melyet a támogatást igénylőnek igazolnia kell a támogatási kérelem benyújtásakor.
Jelen felhívás keretében az alábbi épületek fejlesztései támogathatók:
- a kedvezményezett tulajdonában vagy vagyonkezelésében álló épületek, vagy
- az állam, más egyházi jogi személy, vagy önkormányzat tulajdonában álló épületek, amennyiben ezekre vonatkozóan a kedvezményezett egyházi intézmény a fenntartási időszak végéig tartó vagyonkezelési, bérleti vagy használati szerződéssel rendelkezik.
A felhívás keretében lakó- vagy lakás célú, vagy hitélet gyakorlását szolgáló ingatlanok fejlesztései nem támogathatók. Gazdasági tevékenység céljára használt ingatlan fejlesztései nem támogathatók.
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozatban szereplő nevesítés keretében fejleszteni tervezett épület jelen Felhívás keretében nem támogatható.
Önerő
A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat.
Támogatást igénylők köre
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
- közfeladatot ellátó bevett egyház, vagy annak közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személye
- Támogatást igénylők gazdálkodási forma kódja (GFO): 551; 552; 555. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
A támogatás formája
Jelen felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
A projekt maximális elszámolható összköltsége
Jelen felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 300 millió Ft lehet.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50, maximum 300 millió Ft lehet.
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a;
Letölthető dokumentum
A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2019. október 1-től legkésőbb 2020. január 31-ig van lehetőség.
Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
- 2019. október 1-től 2019. október 7-ig
- 2019. november 11-től 2019. november 18-ig
- 2020. január 24-től 2020. január 31-ig.
A pályázat kiírás weboldala: Pályázatos épületenergetikai felhívás egyházak számára
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A családi házak energetikai korszerűsítésére tervezett új otthonfelújítási program jelenleg látható részletei
Pályázat műemlék épületek állagmegóvására, helyreállítására és felújítására, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Keresztény könnyűzenei pályázat
Településfásítási Program IV. ütem
Pályázat a geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez programkomponens operátor feladatainak ellátására
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)