palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Parkváros lesz a XVIII kerületből

Parkváros 18 néven hat-hét milliárd forintos csomagot hirdetett meg Budapest XVIII. kerületének önkormányzata. A program 2014-ig határozza meg Pestszentlőrinc-Pestszentimre fejlesztési irányait. 2004-től az elsődleges cél az intézményi struktúra átalakítása, a szolgáltatási színvonal emelése, az üzemeltetési költségek csökkentése, valamint a munkahelyek megőrzése volt, az elmúlt öt évben több mint tízmilliárd forintnyi önkormányzati beruházás zajlott le a kerületben.

S amellett, hogy ezek a projektek folytatódnak, a következő években sok pénzt fordítanak a társasházak felújításának önkormányzati támogatására, út-, járda-, csatornaépítésekre, parkok, játszóterek, kerékpárutak kialakítására, rendbetételére: 710 millió forintot költenek például az Üllői út 16 ezer négyzetméteres területének a megszépítésére.

A fejlesztések részben önkormányzati költségvetési források bevonásával valósulnak meg, a kerület hárommilliárd forint értékű kötvénykibocsátást is tervez, emellett a vállalkozói tőke aktív részvételével is kalkulálnak. Mester László polgármester arra számít, hogy az építkezések, felújítások révén élhető, nyugodt, barátságos parkvárost hoznak létre, s az itt élő százezer ember Budapest legizgalmasabb, legsokszínűbb kerületének tartja majd a lakóhelyét.
(VG)