palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása

Az Egyéni Hős pályázat célja a szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) támogatása sportprogramok szervezésével, sport-rehabilitáció elősegítésével, sporteszközökkel, felszerelésekkel és tanácsadással.

Olyan fejlesztő, sport- vagy orvosi eszközök beszerzésében segítenek, amelyekhez egyébként nem jutnának hozzá a gyermekek, és olyan programok szervezésében gondolkodnak, amely másként nem valósulna meg. Az alapítvány évente ír ki pályázatokat, amelyekre magánszemélyek (maximum 5 nyertes) és intézmények jelentkezhetnek.

Jogosultak köre
A Hős pályázatok végső nyertesei csak és kizárólag olyan kiskorú és sportoló gyermekek lehetnek, akik (i) vagy sport sérülést szenvedtek és a rehabilitációjuk még tart, (ii) vagy szociálisan hátrányos helyzetüknél fogva bizonyos sportfelszerelések vagy szolgáltatások beszerzése számunkra anyagi akadályokba ütközik. A pályázatokat a kiskorú gyermekek képviseletében azok törvényes képviselője (szülő, gyám) nyújthatja be. Hős nyertesként maga a pályázatban feltüntetett kiskorú gyermek lesz megjelenítve.

A pályázat kötelező tartalmi elemei

  • A kiskorú pályázó törvényes képviselőjének (szülő, gyám) neve, címe, elérhetőségei (telefonszám, email)
  • A kiskorú pályázó neve, címe, születési adatai (idő, hely, anyja neve)
  • A sérüléssel, fejlesztéssel, hátrányos helyzettel kapcsolatos adatok (történet, aktuális státusz, orvosi igazolás kivonata, a felépülés jövőbeni kilátásai, a rehabilitáció ütemterve, a hátrányos helyzet okai)
  • A rehabilitációhoz vagy a hátrányos helyzet megkönnyítéséhez szükséges és a pályázat céljaként megjelölt eszközök, felszerelések és szolgáltatások neve, mennyisége és típusa
  • A kiskorú pályázó sport kapcsolódásának információi: egyesületének neve, sportága, eredményei, korosztálya, jövőbeni tervei
  • A kiskorú pályázó várható állapota és jövőbeni tervei, ha elnyeri a támogatást és sikeres a rehabilitáció is
  • Indoklás, hogy a kiskorú pályázó törvényes képviselője szerint a kiskorú pályázó miért érdemes a pályázatra
  • Adatkezelési nyilatkozat és hozzájárulás
  • A pályázati anyag hossza maximum 3 oldal

Elnyerhető támogatási összeg: maximum br 200.000 Ft / nyertes (maximum kétszázezer forint nyertesenként, max. 5 fő)

Általános szabályok
Az Alapítvány nem nyújt anyagi támogatást közvetlenül a Hős pályázatok nyertesei felé, csak és kizárólag természetben biztosít támogatást. A nyertesek a pályázatukban megjelölt felszereléseket, eszközöket és szolgáltatásokat úgy kapják meg, hogy azt az Alapítvány szerzi be ill. rendeli meg a számukra. Kivételes esetben, az Alapítvány kuratóriuma dönthet arról, hogy a támogatás részben vagy egészben anyagi támogatásként kerüljön átadásra. Aki a 2021-2022-es pályázati körben már kapott támogatást a Szabados Boys Alapítványtól az a 2023-as pályázati körben nem adhat be pályázatot, csak ezt követően.

Pályázati kiírás

Pályázat benyújtási határideje: 2023. szeptember 30.