A 4. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Tervezőverseny eredeti, kíváncsi, szokatlan és forradalmi ötleteket vár. Ismét felkérjük a tervezőket, hogy a réz szépségétől és kiváló tulajdonságaitól ihletve alkossanak. A 2012. évi Réz és otthonunk pályázatot immár 4. alkalommal rendezi meg az Olasz Rézintézet (Istituto Italiano del Rame – IIR) az Európai Rézintézettel (European Copper Institute – ECI) közösen.
Az elmúlt évek sikerei nyomán a rendezvény mára széles körben ismert világszerte. A 2007-es évhez képest 2011-re a pályázók száma megháromszorozódott.
A hivatásosak kategóriája mellett létrejött a tanuló kategória a formatervező diákok fogadására. Ők a legszebb és újító szellemű munkáikkal versenyeznek a bútortervezésben, a dísztárgyak és háztartási elemek formatervezésében, melyeket rézből és annak ötvözeteiből alkotnak meg, miközben felfedezik ennek a változatos anyagcsaládnak minden szépségét, felhasználási területét és sokoldalúságát.
A díjat at Olasz Rézintézet alapította azzal a céllal, hogy megcsillogtassa a rézben rejlő nem szokványos, újszerű művészi lehetőségeket. A pályázat résztvevői hivatásos tervezők, és a grafikusnak, építésznek, formatervezőnek tanuló, egyszóval művészeti képzésben részt vevő diákok. Az új tehetségeket is kereső, fiatal mezőnyt váró pályázaton azok szerepelhetnek, akik ez év szeptember 30. napjáig, a művek beérkezésének határidejéig nem töltik be a 40. életévüket.
A pályázatról szóló korábbi beszámolók bemutatták a fiatal emberek kreatív elkötelezettségét, a tervezési munka megújító szellemét, mely által korábban hagyományos, mindennapi tárgyak új műalkotássá válnak. Mindezeken túl a rezet használó tervezők csatlakozhatnak egy online közösséghez a www.copperindesign.org portálon.
Ebben az évben eredeti, kíváncsi, szokatlan és forradalmi ötleteket várnak, melyek lehetnek akár lámpák, vázák, asztali tárgyak vagy asztalok maguk, székek, belsőépítészeti elemek, fal- és padlóburkolatok, fűtőtestek, kilincsek, vagy lehet bármi egyéb. A különböző pályaművekben a réz, mint egyedüli főszereplő lesz közös, akár tiszta formájában, akár ötvözeteiben, mint amilyen többek között a bronz, a sárgaréz, vagy a réz-nikkel.
A zsűri szigorú és felkészült
A pályamunkákat szigorú, 3 fős szakmabeli zsűri bírálja el, akik az építészet és formatervezés területéről érkeznek: Luisa Bocchietto (építész, és az Ipari Formatervező Egyesület, az ADI – Industrial Design Association elnöke), Odoardo Fioravanti (ipari formatervező) és Marco Romanelli (építész és dizájnkritikus). A múlt és jelen összefonódik a 4. évadban, mert Odoardo Fioravanti csatlakozik a zsűrihez, aki munkatársaival, Tommaso Caldera and Paolo Giacomazzi művészekkel együtt 2008-ban elnyerte a fődíjat „Verderame” (zöld réz) című alkotással, egy avantgárd beltéri padlóburkolat ötletével.
A verseny a tehetség és a réz ünnepe a kortárs tervezésben. A réz, kiváló elektromos vezetőképessége, jó alakíthatósága és hajlékonysága, valamint antimikrobiális tulajdonsága folytán számos lehetőséget és inspirációt nyújt a fiatal tervezők számára, különleges szépsége és teljes mértékű újrahasznosíthatósága mellett.
A „Réz és otthonunk” csak egyike az Olasz Rézintézet számos munkájának, mely egy olyan nonprofit szervezet, ami több mint 40 éve ösztönzi a réz és rézötvözetek használatát nem csak az építőiparban, de a kreatív művészetekben, a formatervezés területén is. 2011-ben indított új kampánya „A réz az otthon nemessége” az olasz magán- és középület-tulajdonosoknak szól a réz használatának előnyeiről, az önálló termékekről és az összetett építészeti, épületgépészeti rendszerekről egyaránt.
A réz az emberiség legkorábbi fémje egyben az élvonalbeli formatervezés záloga is, új utakat nyit és magasabb fokra emeli kapcsolatunkat a természettel és erőforrásaival. Ilyen új út a réz ama természetes tulajdonságának felfedezése, hogy képes elpusztítani a felületére kerülő kórokozókat (baktériumokat, vírusokat és gombákat).
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok elérhetőségei a következő oldalon találhatók.
Kategóriák:
Professzionális kategória:
1. helyezett: €4000
2. helyezett: €2500
Diák kategória
Díj: €1500
Deadline: September 30th 2012.
Letölthető dokumentumok
jelentkezési lap |
engedélyezési űrlap |
Kapcsolat
www.iir.it,
www.copperindesign.org
They can also be requested from the following address:
Istituto Italiano del Rame
Via dei Missaglia 97- 20142 Milano
Tel. +39 02 89301330 – info@iir.it
Download Enc. 1 and Enc. 2 from the
IIR website:
www.iir.it/attivita/mostre_concorsi.asp
Az Európai Rézintézetről (European Copper Institute): Az Európai Rézintézet (European Copper Institute – ECI) a világ vezető rézbányái, finomítói és félkész termék gyártói – a Nemzetközi Rézintézet (International Copper Association – ICA) képviseletében – és az európai rézipar közös szervezete. Küldetése a modern társadalom megismertetése Európa-szerte a réz által nyújtott előnyökkel. Tevékenységét brüsszeli és további 11 nemzeti központján keresztül végzi. www.eurocopper.org
Média kapcsolat: Irina Dumitrescu telefon: 0032473 87 15 00 e-mail: id@eurocopper.org
Forrás: http://www.rezinfo.hu/
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat