Keressük 2012 Aranyanyujait! A tavalyi nagy sikerű indulás után idén is meghirdetjük a Richter Aranyanyu Díjat, melynek célja az egészségügyben és a pedagógusként dolgozó nők munkájának elismerése. Ők azok a köztünk élő hősnők, akik nap mint nap gondoskodnak rólunk, családjainkról és közösségeinkről. A Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub által alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat idén hat nőnek adjuk át.
Hogyan választjuk ki az Aranyanyukat? Bárki ajánlhat Aranyanyu-jelöltet honlapunkon orvosnő, pedagógusnő vagy egészségügyi szakdolgozó kategóriában 2012. október 10-ig. A jelölők dolga egyszerű: egy személyes élmény leírásával kell bemutatniuk az általuk hősnőnek tartott pedagógust, orvosnőt vagy egészségügyi dolgozót, a történetben meg kell jelennie az elismerésre ajánlott Aranyanyu odaadásának, személyiségének, hivatása melletti elkötelezettségének. Az írás hossza maximum 2000 karakter lehet.
Kik kapják meg a Richter Aranyanyu Díjat?
A beérkezett jelölésekből kategóriánként 4, azaz összesen 12 döntős Aranyanyut választunk ki, közülük zsűrink választja ki az idei díjazottakat, illetve a közönség is szavazhat majd kedvencére az interneten. A zsűri tagjai: Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Dr. Gyarmati Andrea olimpikon, Kriston Andrea, az Intimtorna módszer kidolgozója, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, és idén kibővült a csapat Dobó Kata színésznővel is.
2012-ben is keressük az Aranyanyukat! -videó
Forrás: http://terezanyu.hu
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat
Pályázat sportegyesületek számára
Petőfi Felhő Projekt zenei pályázat
Vállfa Feszt – Pályázat
MOHÁCS 500 logó és kisarculat pályázat
Utazási támogatás álláskeresők részére
Lakhatási támogatás