’A diadalív árnyéka’ levelező pályázat 5-7. és 8-10. osztályos tanulók számára a 2012/2013. tanévben. A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye levelező pályázatot hirdet általános- és középiskolások számára. A 10 éves hagyományra visszatekintő levelező pályázatunk ebben a tanévben a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló, a Nagyszombati Egyetemmel (Trnavská Univerzita v Trnave) közösen szervezett „Határtalan antikvitás” c. programsorozatunk kiemelt részét képezi. Így a pályázati anyagot nem csak magyarul, hanem szlovák nyelven is elérhetővé tesszük, és szlovák oktatási intézmények jelentkezését is várjuk a határmenti régióból.
A levelező pályázat témája
A résztvevő diákokkal játékos formában ismertetjük meg Róma monumentális épületein keresztül a kora császárkor kultúráját. A csapatoknak egy napjainkban játszódó, különös történet keretében mutatjuk be a korszakot, amelynek szereplői a modern kori Rómában kalandozva fedezik fel az épületeket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket.
A csapatoknak a pályázati időszak végére egy ókori művészet stílusjegyeihez igazodó római diadalív makettet kell elkészíteniük pályaműként.
A pályázók köre: Általános- és középiskolák 5–7., illetve 8–10. évfolyamos osztályai, csoportjai, szakkörei jelentkezhetnek a következő megyékből:
- a szlovák oldalon Besztercebánya/Banská Bystrica, Kassa/Košice, Nagyszombat/Trnava, Nyitra/Nitra, Pozsony/Bratislava,
- a magyar oldalon Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.
Egy-egy csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5–7., ill. 8–10.), létszámuk nem haladhatja meg a 30 főt.
A levelező pályázat menete: A szeptembertől áprilisig tartó időtartam alatt a csapatok négy feladatlap megoldására és egy pályamű elkészítésére vállalkoznak. A korszakot feldolgozó változatos feladatokat tartalmazó feladatlap megoldására fordulónként kb. négy hét áll a rendelkezésükre. Az első feladatlap 2012. október 08-tól tölthető le a levelező pályázat honlapjáról (http://classics.mfab.hu/arch). A beküldött feladatlapokat fordulónként javítjuk és küldjük vissza. A negyedik feladatlap beküldésének határideje után több mint egy hónap áll rendelkezésre a pályaművek elkészítésére és beküldésére a Szépművészeti Múzeumba. Az elkészítendő diadalív megtervezéséhez a feladatlapok kitöltése során megszerzett ismeretek nyújtanak segítséget.
A pályamű
Minden jelentkező csapat csak egy pályaművet küldhet. A pályaműként beadandó diadalív magassága legfeljebb 80 cm lehet, súlya nem haladhatja meg az 5 kg-ot. A diadalívnek arányaiban, színében és megjelenésében a feladatlapokból megismert művészethez, példákhoz kell igazodnia. Ókori és modern műalkotások közvetlen lemásolását nem fogadjuk el.
A pályamű beküldési határideje: 2013. április 12. péntek
Értékelés: A pályázatokat korcsoportonként értékeljük. A feladatlapokat és a pályaműveket két, egymástól független zsűri bírálja el. A négy feladatlap helyes kitöltéséért járó pontok száma megegyezik a pályaműre adható maximális pontszámmal. A fordulóban elért pontszámot a javított és visszaküldött feladatlap tartalmazza. A pályaműveket 2013 májusában értékeljük, az elért eredményről a csapatokat még ugyanebben a hónapban értesítjük.
Díjazás: A korcsoportonként első három helyezést elérő csapatot a tanév végén egy napra vendégül látjuk Budapesten a Szépművészeti Múzeumban. Minden helyezést el nem érő, de a feladatlapok kitöltésében és a pályamű elkészítésében jól teljesítő csapat munkáját is jutalmazzuk kisebb ajándékkal. A legjobb pályaművekből 2013 nyarán kiállítást rendezünk egy-egy magyar és szlovák helyszínen.
Jelentkezés a levelező pályázatra: A pályázatra jelentkezni lehet a ’Jelentkezési lap’ beküldésével, amely a levelező pályázat honlapjáról tölthető le (http//:classics.mfab.hu/arch). A jelentkezési lapokat a Szépművészeti Múzeumba kell eljuttatni postán, faxon, vagy e-mailben a megadott határidőig. A borítékra kérjük, írják rá: ’A diadalív árnyéka’.
Jelentkezési határidő: 2012. október 05. péntek
Nevezési díj nincs.
A Szépművészeti Múzeum fenntartja magának a jogot a beküldött pályaművek határozatlan idejű és teljes körű felhasználására.
Forrás: http://www.szepmuveszeti.hu
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj