
A Cine-Fest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és a Dikh Tv (Első Roma Televízió) filmpályázatot hirdet a romák kreatív és méltó ábrázolásáért.
A felhívásra mindenki – kortól, nemtől, nemzetiségtől – függetlenül jelentkezhet, a nyertes alkotások értékes díjazásban részesülnek és bemutatásra kerülnek a CineFesten és a Dikh Tv-ben.
A Roma/képmás – Cigány/másképp címmel meghirdetett filmes pályázat olyan filmeket vár, amelyekben vizuálisan, kreatívan, új és méltó köntösben mutatják be a sokszínű roma kultúrát, a roma hagyományokat, az identitást, a roma történelemet, képzőművészetet, vagy akár néprajzot.
A filmes műfaj lehet játékfilm, mini-dokumentumfilm, etűd, kísérleti film, animáció, vagy éppen zenei klipek formájában, vagy ezek kreatív keveréke is.
A megvalósítás történhet hagyományosan kamarával, vagy akár mobiltelefonnal is.
Minden stílus és technika megengedett, de a lényeg, hogy az elkészült alkotás megfeleljen a pályázat céljának, vagyis ötletes, újfajta, kreatív, romák emberi méltóságát megtartó és emelő legyen.
A pályázók max. 5 perces alkotásokkal nevezhetnek.
Letölthető dokumentum
Ha a beküldött produkció elnyeri a szakmai zsűri tetszését, beválogatásra kerül a fesztivál versenyprogramjába, valamint a Dikh Tv -ben és a Dikh Tv youtube csatornáján is levetítésre kerül.
A nyertes alkotások díja:
- Fődíj – A legjobb film 500.000 Ft
- A legjobb ötlet 200.000 Ft
- A legszebb képi világ 200.000 Ft
- Közönségdíj 200.000 Ft
- A pályázat időtartama: 2021. július 9. – 2021. augusztus 9.
A Roma-Kép program szakmai felügyeletét a Miskolci Egyetem Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézete látja el.
A pályázatokat 2021. augusztus 9-ig várják.
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Innovatív eszközök és üzleti modellek pályázat audiovizuális fejlesztésekre
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása