Romagyilkosságok – Dokumentumdráma-pályázat a Nemzeti Színházban. A 2008-2009-ben lezajlott, egyedülálló bűncselekmény-sorozat nem csak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A romagyilkosságok kapcsán dokumentumdráma-pályázatot hirdet a Nemzeti Színház.
9 helyszínen 78 lövés;
7 helyszínen 11 Molotov-koktél
6 roma halott, köztük 1 gyerek
5 súlyos roma sérült, köztük 1 gyerek
4 gyanúsított
A 2008-2009-ban lezajlott, egyedülálló bűncselekmény-sorozat nem csak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A romagyilkosságok kapcsán dokumentumdráma-pályázatot hirdet a Nemzeti Színház.
Célunk, hogy kezdeményezésünk hozzájáruljon egy nyílt, társadalmi párbeszéd kialakulásához, ugyanakkor elősegítsük a hazai színpadokon ritkán látható, aktuális jelenségekre, eseményekre, problémákra reagáló dokumentumdráma megteremtését.
A drámapályázaton mindenki részt vehet, aki úgy érzi, van mondanivalója a témáról.
A középiskolások egyénileg és csoportosan is pályázhatnak, ezeket a pályázatokat külön bíráljuk el. Kiemelten fontosnak tartjuk a tanárok szerepét, azt szeretnénk – és segítségüket is kérjük –, hogy általuk minél több diákközösséghez jusson el a felhívás híre.
Kérjük az érdeklődő, a Nemzeti Színház kezdeményezéséhez csatlakozni kívánó pedagógusokat, írják meg elérhetőségüket a pr@nemzetiszinhaz.hu címre, hogy a szorosabb együttműködés lehetősége érdekében felvehessük velük a kapcsolatot.
A középiskolás és a felnőtt kategória legjobb dokumentumdrámáit a Nemzeti Színház a jövőben műsorára tűzi. (A zsűrinek jogában áll a díjat megosztani, vagy nem kiadni.)
A drámapályázatokat e-mailen vagy postán az alábbi címekre várjuk 2011. március 1-ig: pr@nemzetiszinhaz.hu, vagy 1095 Budapest, Bajor Gizi park 1.
A borítékra, kérjük, írják rá: Dokumentumdráma-pályázat.
Gyakran Ismételt Kérdések:
1. Nyílt vagy zárt (jeligés)-e a pályázat? A pályázat nyílt.
2. Mi a dokumentumdráma?
- nem dramatikus, azaz nem feltétlenül egy konkrét történetet mesél el hagyományos módon, hanem inkább egy témát jár körül
- tényeken alapul, a fikció tere az elbeszélés módja, a szerkezet, azaz az események egymásutániságának eldöntése, a hangvétel, a jelenetek
- felhasználhatók benne interjúrészletek, nyomozati jegyzőkönyvek, dramatizált valós jelenetek
3. Van-e terjedelmi megkötés? A benyújtandó pályázatoknak nincs terjedelmi megkötése.
Forrás: http://www.nemzetiszinhaz.hu
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj