Pályázat rövid dokumentum-filmek beküldésére. A felhívás elsősorban amatőr dokumentumfilmeseknek, továbbá a városi televíziók, kábeltévék munkatársainak, és az országos tévé csatornák filmeseinek, filmes szakembereket képző intézményekhez, dokumentumfilmes alkotóműhelyekhez szól.
Küldjék el azokat a filmjeiket, melyek:
- a cigányság életének eseményével foglalkoznak: örömével, bánatával, konfliktusaival, beilleszkedési zavaraival, sikereivel, kudarcaival, munkaproblémáival, alkotásaival. A filmek mindenképpen dokumentum-jellegűek legyenek (tehát ne játékfilmek).
- migránsokkal kapcsolatos gondolataik, nyilvánossággal megosztani kívánt kifejeznivalójuk, szintén dokumentum-jellegű formában.
Időtartamuk legalább 4-5 perces de legfeljebb 15-20 perces legyen, és készítési évük 2011 vagy az utáni legyen. A nemzetközi zsűri előválogatása után kerülnek be a filmek a versenyprogramba, ahol a 20 legjobb film Emléklapot kap. Az öt legjobb filmet fődíjjal jutalmazzuk, emellett a fődíjas alkotások automatikusan részt vesznek a következő, 2017. évi fesztiválon. A zsűri értékelésében elsődleges szempont nem a művészeti tartalom, hanem inkább a valóság hűséges megjelenítése és a tanulságok.
Egy alkotóműhely több filmet is nevezhet. Szeretnénk, ha minél több alkotóműhely, minél több filmmel pályázna.
A díjazás kategóriái:
- Országos TV csatorna, illetve annak munkatársai által készített rövidfilmek
- Regionális, városi, kerületi TV csatornák, illetve annak munkatársai által készített rövidfilmek
- Amatőr alkotóműhelyek, alkotók által készített rövidfilmek
- Határon túli magyar alkotók által készített rövidfilmek
- Külföldi alkotók által készített rövidfilmek
Nevezési díj: nincs
A nevezési lapok beküldési határideje: 2016. 10. 20.
Az alkotások beküldésének határideje: 2016. 10. 30.
A jelentkezési lapokat a romalifedocfilm@gmail.com email címre várják. Egynél több alkotás nevezése esetén mindegyikhez külön jelentkezési lapot kell kitölteni.
Letölthető dokumentum
Az alkotásokat: digitális formátumban (avi, vagy dvd formátumban)
Alkotásonként külön lemezre írva; filmenként 2 példányban várjuk akövetkező postacímre: 1084. Német u. 9-11 fsz. 5.
A borítékra írják rá: Mikes Kelemen Alapítvány, Docfilm Feszt.
A IX. Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál, Migránsok és Roma Élet Díjátadójára 2016. 11. 12-én (szombat) kerül sor Budapesten. A gálán a nyertes filmek is levetítésre kerülnek. A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes és média-nyilvános.
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj