palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

RS9 színház arculattervezési pályázat

rs9 színház pályázatÚj, fiatalos, a színház profiljához, a Rumbach Sebestyén utcához és a kerülethez is illő megjelenéssel szeretnénk nyitni a 2014/2015-ös évadot szeptemberben. Ennek megvalósítására elsősorban olyan PÁLYAKEZDŐ GRAFIKUSOKAT keresünk, akik lehetőséget, kihívást, feladatot látnak abban, hogy egy független színház arculatát megtervezzék.

A színház jelenleg két helyiséget, a Rumbach Sebestyén utca 9-es szám alatti színháztermet és a vele szemben található Vallai kert nevű kiállítótermet üzemelteti.

Elsősorban ÚJ LOGÓT és olyan, jól variálható dizájnelemeket szeretnénk, melyek a színház (és a Vallai kert) belső és külső teremiben, valamint az online és offline kommunikációban is felhasználhatók.

A nyertes 60.000 forint egyszeri jutalomban részesül, illetve megállapodás szerinti KÜLÖN DÍJAZÁS fejében felkérjük a nyertest az arculat kivitelezésére is.

Kulcsszavak: nagy hagyományú független színház (a bulinegyed határán), generációkon átívelő találkozási pont, közönségcentrikusság.

A PÁLYÁZAT MENETE:

  • A pályázatokat 2014. JÚLIUS 31. éjfélig várjuk az rs9arculatpalyazat@gmail.com e-mail címre rövid önéletrajz kíséretében.
  • A beérkezett pályázatokból az IGAZGATÓSÁG VÁLASZT nyertest, ha több igényes pályázat érkezik, A KÖZÖNSÉG SZAVAZATA dönt majd augusztus 15-ig.
  • A nyertes pályázót a színház felkéri a pályázat megvalósítására.

Egy pályázó több anyaggal is pályázhat.

A színházról bővebben: www.rs9.hu

További információ az rs9arculatpalyazat@gmail.com e-mail címen, illetve a 06-20-595-12-17-es telefonszámon kérhető.