Vendéglátóteraszok, kerthelységek jelentkezését és a budapestiek kedvenc kiülős helyeit várja a Főváros és a WeLoveBudapest. A pályázatra július 24-ig lehet jelentkezni, a terasz2014@budapest.hu címre küldött fotókkal és rövid leírással, majd ezt követően három hétig lehet szavazni a terasz.budapest.hu honlapra feltöltött képekre. A zsűrizésre és díjátadásra augusztus végén kerül sor.
A BFTK Nonprofit Kft. Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Városépítési Főosztálya szakmai irányításával pályázatot hirdet 2014. július 3-án TERASZ BUDAPEST 2014 címmel, melynek célja a legszebb budapesti vendéglátó teraszok és kerthelyiségek díjazása, továbbá a főváros köztérhasználati koncepciójában tervezett teraszokra vonatkozó arculati irányelvek kommunikációja.
„Budapesti életünk meghatározó színterei a közterületeken megjelenő kávézók, sörözők, éttermek és más vendéglátó egységek kültéri fogyasztóterei. A teraszok motorjai a városi közösségeknek, hiszen a találkozások csomópontjai. Ezeken a teraszokon ülve válik láthatóvá a város és ezek a teraszok alkotják a Budapest imázst, így fontos, hogy teraszaink megjelenése bizonyos mértékig egységes és színvonalas legyen.” – mondta Finta Sándor főépítész a Bálna Budapest teraszán rendezett sajtótájékoztatón.
A pályázatra jelentkező kiülős helyeket szakmai zsűri bírálja el és ítéli oda a legjobbnak járó „Terasz Budapest 2014” címet, figyelembe véve egyebek mellett a városképbe való illeszkedést, egyedi hangulatot és az innovatív, gyerek-, kutya- és biciklibarát kialakítást. A nyertes pályázók egy éven keresztül viselik a Terasz Budapest címet és az ezzel járó elismerést. A közönségdíjat a budapesti lakosok ítélik oda a számukra legkedvesebb terasznak vagy kerthelységnek internetes szavazáson keresztül. A szavazók között utalványokat sorsolunk ki, melyeket a nyertes teraszokon lehet majd elkölteni.
Díjazás
A pályázaton résztvevő vendéglátóegységek kültéri fogyasztótereit két kategóriában értékeli a zsűri:
- közterületen üzemelő teraszok
- magánterületen üzemelő kerthelyiségek és tetőteraszok
A szakmai bírálóbizottság elegendő számú pályázó esetén kategóriánként állapít meg egy-egy győztest, és ítéli oda a „TERASZ Budapest 2014” címet.
Kategóriától függetlenül a közönségszavazáson legtöbb szavazatot elnyerő kiülős hely a „TERASZ Budapest 2014 – Közönségdíj” elismerésben részesül.
Letölthető dokumentumok
Beadási határidő: 2014. július 24. csütörtök 24:00 óra
Kapcsolódó linkek
Mivel fedhetem le a teraszomat?