A szakmai képzéshez történő hozzájárulás, valamint az intézmény működésének megismertetése érdekében az Európai Parlament többféle lehetőséget kínál szakmai gyakorlatok folytatására Főtitkárságán.
Az egyetemi oklevéllel rendelkezők számára hirdetett szakmai gyakorlat célja, hogy lehetővé tegye a gyakornokok számára a tanulmányaik során szerzett ismeretek kiegészítését, valamint hogy közelebbről megismerhessék az Európai Unió, kiváltképpen pedig az Európai Parlament tevékenységét.
A szakmai gyakorlatok típusai:
-
Robert Schuman-ösztöndíj, általános szakmai gyakorlat
-
Robert Schuman-ösztöndíj, újságírói szakmai gyakorlat.
Az egyetemi oklevéllel rendelkezők számára kiírt szakmai gyakorlatra jelentkezőknek a következő feltételeknek kell eleget tenniük.
-
az Európai Unió egyik tagállamának vagy tagjelölt országának állampolgárai, a belső szabályok 5. cikke (2) bekezdésének sérelme nélkül;
-
a szakmai gyakorlat megkezdésekor legalább tizennyolc évesek;
-
alaposan ismerik az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét;
-
még nem vettek részt négy egymást követő hetet meghaladó időtartamú, az Európai Unió által fizetett szakmai gyakorlaton, és nem álltak hasonló időtartamú alkalmazásban sem az Európai Uniónál.
A Robert Schuman ösztöndíj újságírói gyakorlatára jelentkező személyeknek ezenfelül megfelelő szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük, és azt publikációs listával, az Európai Unió egyik tagállamának újságíró-szövetségéhez tartozó tagsággal vagy az Európai Unió tagállamaiban, illetve a tagjelölt országokban elismert, újságírói képzettséget tanúsító bizonyítvánnyal igazolniuk kell.
E szakmai gyakorlatok öt hónapos, meg nem hosszabbítható időtartamra szólnak.
A gyakorlati időszakok és a pályázatok elfogadásának határideje | |
Jelentkezési időszak | Gyakorlati időszak |
augusztus 15. − október 15. (éjfél) | március 1. – július 31. |
március 15. − május 15. (éjfél) | október 1. – február 28/29. |
A gyakorlatra történő jelentkezéshez meg kell felelni a feltételeknek, valamint ki kell tölteni az online jelentkezési lapot.
A jelentkezők nagy számára való tekintettel a rendszer túlterhelésének elkerülése érdekében azt javasoljuk, pályázata benyújtásával ne várjon az utolsó pillanatig.
Online benyújtott pályázat esetén minden oldal kitöltéséhez legfeljebb 30 perc áll rendelkezésre. Felhívjuk figyelmét, hogy 30 perc inaktivitás után a kitöltés során megadott adatai elvesznek. Javasoljuk tehát, hogy a jelentkezési lap kitöltését megelőzően olvassa el figyelmesen Az Európai Parlament Főtitkárságán folytatott gyakorlatokra és tanulmányi látogatásokra vonatkozó belső szabályokat és a Gyakran ismételt kérdéseket.
Annak érdekében, hogy jelentkezését ahhoz a főigazgatósághoz adhassa le, amely a leginkább megfelel az ön profiljának, a jelentkezési lap utolsó oldalán található információs gombra kattintva vagy az Európai Parlament Főtitkárságának internetes oldalán tájékozódhat róluk.
A jelentkezés online nem módosítható, lezárása és elküldése egyetlen lépésben történik. A jelentkezési lap kitöltése után és a benyújtás előtt győződjön meg arról, hogy minden részt megfelelően kitöltött-e.
Egy adott szakmai gyakorlatra csak egyszer küldheti el jelentkezési lapját. Többszöri jelentkezés esetén csak a legfrissebb jelentkezési lapot vesszük figyelembe.
Figyelem: A hiányos jelentkezéseket automatikusan elutasítjuk.
Az online jelentkezési lap benyújtását/elküldését követően e-mail címére automatikusan visszaigazoló üzenetet küldünk. Kérjük, hogy a gyakornokságra vonatkozó összes további üzenetváltásban hivatkozzon az e-mailben küldött visszaigazoló számra. Az e-mail-üzenethez csatoljuk továbbá jelentkezésének PDF-formátumú összefoglalóját, amelynek kinyomtatott példányát a gyakornokság felajánlása esetén kérni fogjuk.
Letölthető dokumentumok
Bővebben: Robert Schuman-ösztöndíj
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára