A MOL Új Európa Alapítványa pályázatot hirdet 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok, diákcsoportok, ifjúsági csoportok részére, amelyek országos vagy nemzetközi versenyeken, kiállításokon kiemelkedő teljesítményt értek el eddig, és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükség.
Pályázni az alábbi célokra lehet:
- Eszközvásárlásra, amely az országos és nemzetközi versenyekre való felkészülést, a szakmai fejlődést segíti (művészeti eszközök, kellékek, tudományos eszközök stb.)
- Útiköltség-térítéshez, amely segíti a pályázók eljutását a hazai és nemzetközi versenyekre, kiállításokra, valamint az azokra felkészítő szakkörökre (útiköltség, szállás, étkezés,nevezési díj)
A pályázatokat csak pályázati űrlapon tudjuk elfogadni.
A pályázati adatlaphoz kötelező mellékletként csatolni kell az alábbiakat (hiányuk esetén formai hibásnak minősül a pályázat):
- érvényes árajánlatok a beszerezni kívánt eszközökről (A kategória) vagy a tervezett
- versenyek, mesterkurzusok, fellépések, kiállítások ütemezése költségvetéssel (B kategória),
- a felkészítő tanár támogató nyilatkozata,
- a pályázó eddigi eredményeinek dokumentációja (oklevelek másolatai vagy hivatalosinternetes eredménylisták alapján),
A rendelkezésre álló támogatási keretösszeg: 15.000.000 forint.
Kik pályázhatnak?
– egyéni (vagy páros) pályázatot nyújthatnak be, akik
o magyar állampolgársággal rendelkeznek
o 10. életévüket legalább ebben az évben betöltik vagy 18. életévüket legfeljebb 2010-ben töltik be, ill. 18. életévüket már betöltötték, de még középiskolás tanulók lesznek a 2009-2010-es tanévben
– csoportos pályázatot nyújthatnak be iskolai csapatok, csoportok (pl. színjátszó-kör, kórus, tudományos vetélkedősorozaton induló csapat stb.).
A pályázat benyújtási határideje (a postai bélyegző dátuma számít): 2009. szeptember 30., (szerda).
A támogatást az alábbi időszakban lehet felhasználni: 2009. szeptember 1 – 2010. augusztus 31.
Egy pályázó csak egy kategóriában (A vagy B) nyújthat be pályázatot!
A pályázatot mellékleteivel együtt egy példányban kell postára adni az alábbi címre:
Új Európa Alapítvány 1410 Budapest Pf. 183
Kérjük, a borítékra írják rá: Tehetségtámogató Program 2009 Művészet-tudomány.
A pályázati felhívás és az űrlap letölthetők: pályázati felhívás MOL; palyazati-csomag-mol
és innen: www.ujeuropaalapitvany.hu, www.mol.hu
További információ kérhető: info@ujeuropaalapitvany.hu
Infovonal: (0640) 180 280 (munkaidőben)
Forrás: www.mol.hu
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Műhelyiskola modellprogram pályázat – RRF-MMSZA-1.0.0.2-23
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23