palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

SHOOT4EARTH 24 Filmmarathon nemzetközi videókészítő pályázat

Forgass a Földért! 24 órás videó készítő világverseny a környezettudatos gondolkodásért. Vegyél részt a világ legnagyobb, társadalmi célú reklámfilm játékán! Készíts filmet 24 óra alatt, mobiltelefonnal, digitális fényképezőgéppel, tablet PC-vel vagy digitális video kamerával!

 

A NEMZETKÖZI ZSŰRI ELNÖKE
Jiří Menzel 
Oscar-díjas filmrendező

MŰVÉSZETI IGAZGATÓ
Professor Karl Bardosh 
New York University Film School

A film maraton – egyfajta futás, versenyfutás az idővel, hiszen a résztvevőknek mindössze 24 óra, azaz egy nap áll rendelkezésre a filmek elkészítésére.
A társadalmi célú reklámfilm versenyt, a Föld minden pontján, egyszerre, azonos időben, az időzónákból adódó eltérések figyelembevételével valósítjuk meg.
Az eseményt a kontinenseken, illetve egyes országokban REGIONÁLIS PRODUCEREK segítik.

A VERSENY CÉLJA
A film tudatformáló eszközeivel hívjuk fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során. Elképzelésünk szerint, a verseny ösztönzi a környezettudatos gondolkodás és a felelős magatartás terjedését. Az így elkészülő rövidfilmek hagyományos, on air televíziós adásokban történő bemutatásával, és video-megosztó portálokon történő elhelyezésével több százezer ember számára válnak elérhetővé, tanulságossá, oktató és nevelő hatásúvá.

Ajánlott témák, avagy mire hívd fel a figyelmet filmedben!

Gyűjtsd szelektíven a hulladékot!
Használjuk ki a napenergiát!
Jön a passzívházak korszaka (minden ízében takarékos ház).
Kapcsold le a villanyt magad után!
Mutasd be miért érdemes takarékos izzót használni!
Fürdés helyett zuhanyozzunk!
Zárd el a csapot fogmosás, szappanozás, samponozás közben!
Használj takarékos zuhanyrózsát!
Alaposan zárd el a csapot (néhány nap alatt egy kádnyi víz is elfolyhat)!
Gyűjtsünk esővizet locsoláshoz, autómosáshoz!
Vezessen takarékosan!

DÍJAZÁS
Minden induló stáb részvételt igazoló oklevelet kap.

NEMZETKÖZI NAGYDÍJ
Az első helyezett, megkapja a Shoot4Earth legjobb globális film címet. (trófea, oklevél)

A nemzetközi fődíj nyertese 1000 USD készpénzt kap

Második helyezett
A díjazásban részesülők tárgyjutalmat kapnak.

Harmadik helyezett
A díjazásban részesülők tárgyjutalmat kapnak.

Legjobb rendező
Legjobb forgatókönyv
Legjobb operatőr
Legjobb vágás
Legjobb szereplő (karakter)
Legjobb zene, effektek

Az egyéni díjazásban részesülők tárgyjutalmat kapnak.

MAGYAR NAGYDÍJ
A legjobb magyar film, megkapja, a Forgass a Földért! világjáték, Legjobb magyar film címet
(trófea, oklevél)
A magyar fődíj nyertese 100.000 Ft. készpénzt és tárgyjutalmat kap.

Második helyezett
A díjazásban részesülők tárgyjutalmat kapnak.

Harmadik helyezett
A díjazásban részesülők tárgyjutalmat kapnak.

Legjobb rendező
Legjobb forgatókönyv
Legjobb operatőr
Legjobb vágás
Legjobb szereplő (karakter)
Legjobb zene, effektek

Az egyéni díjazásban részesülők tárgyjutalmat kapnak.

Kérdéseitekkel keressetek bennünket Facebook oldalunkon http://www.facebook.com/forgassafoldert illetve info@shoot4earth.com e-mail címen.

Zenei kérdésekben segítségedre van Hatvani Szabolcs, mobiltelefonon: 20/998-11-11
Részletesebb kérdéssel/kéréssel érdemes e-mailt írni! info@hatvaniszabolcs.hu

Forrás: http://www.facebook.com/forgassafoldert ; http://shoot4earth.com