Január óta több mint 82 ezren pályáztak a Tiszta Haszon Programra. A Tiszta Haszon Programban – januári indulása óta – több mint 82 ezren pályáztak, ami azt mutatja, hogy a közteherviselést egyre többen érzik fontosnak – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken a program februári nyerteseinek díjátadóján.
Hozzátette: a gazdaság fehérítéséből az elmúlt két évben összesen mintegy 250 milliárd forint többletbevétele keletkezett az államnak.Februárban 34.137-en küldték be lakossági szolgáltatásról kiállított számlájukat a „Tiszta Haszon Program – Számlával milliókért” akció keretében.
A játékosok közül 30.790 személy interneten, 3.347 pedig sms-ben küldte be az adatokat.
A programban minden 14 évnél idősebb állampolgár pályázhat számlájával, közüzemi számlákkal azonban nem.
A programban a számla adataival lehet pályázni, ezeket kell elküldeni sms-ben a 06-70/ 70 70 007-es telefonszámra, vagy beküldeni az interneten, a www.szamlavalmilliokert.hu honlapon található űrlap kitöltésével. A pályázók közül havonta tízen nyerhetnek sorsolással nettó 1 millió forintot.
(MTI)
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
Ifjúsági Garancia Plusz program