VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó–SPORTÉLMÉNY Fotópályázat. A Merkapt Kft. és a Merkapt Maraton Team Sportegyesület 2010. május 14-15-én, immár hatodik alkalommal rendezi meg a Budapesti Nagy Sportágválasztót, melynek célja, hogy egy helyre összegyűjtve edzők, élsportolók segítségével és közreműködésével minél többen, minél több sportágat a gyakorlatban kipróbálva dönthessék el, melyik mozgásformát válasszák maguknak.
A maglódi úti sportközpontban a két napon több mint 90 sportág próbálható ki ingyenesen.
A Merkapt Kft. és a Merkapt Maraton Team SE, mint a rendezvény szervezője, ehhez kapcsolódóan hirdeti meg „SPORTÉLMÉNY” című fotópályázatát, melynek témája a VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó esemény. A pályázaton a helyszínen készített fotókkal lehet részt venni, hivatásos és amatőr fotósoknak egyaránt.
A fotó(k) témája: a VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvény – a helyszíni események megörökítése, olyan pillanatok megragadása, melyek visszaadják a rendezvény szellemiségét (pl. sport és ember kapcsolata, sportág kipróbálása, élsportoló-gyerek kapcsolata, sport szépsége stb.), egyszóval tükrözik, hogy a sport élményt ad!
A rendezvény helyszíne: Merkapt Maraton Sportközpont – 1106 Budapest, Maglódi út 12/A.
A rendezvény időpontja: 2010. május 14-15.
A pályázat beküldésének határideje: 2010. június 15. (kedd), 16 óra
A beérkező pályaműveket szakmai zsűri értékeli.
A nyertes, illetve kiemelkedő pályamunkákból a szervező nyilvános fotókiállítást rendez, illetve a tervek szerint 2011. évi falinaptárt készít.
Díjazás
- I. helyezett 150 000 Ft
- II. helyezett 60 000 Ft
- III. helyezett 40 000 Ft pénzdíjazásban részesül.
Letölthető dokumentumok
Kapcsolat:
Koós-Lukács Tímea, főkoordinátor
Tel.: 06-30/22-11-612
E-mail: palyazat@sportagvalaszto.hu
Web: http://www.sportagvalaszto.hu/index.php?m=14326&id=4490
Forrás: http://www.sportagvalaszto.hu/