palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében

Budapest Főváros Önkormányzata nyolcadik alkalommal is meghirdeti a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új produkció létrehozására. A projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.

PÁLYÁZÓK KÖRE:
Azon előadó-művészek és előadó-művészeti csoportok vezetői, akik nem több mint 10 éve kezdték önálló alkotói munkásságukat a független előadó-művészeti területen, de már maguk mögött tudhatnak legalább két nyilvános, egész estés előadást.

PÁLYÁZAT LEÍRÁSA:

A pályázat az alábbiakat tartalmazza:
– a tervezett produkció szinopszisát,
– a produkciós leírását,
– a produkció létrehozási költségvetését,
– a produkció forgalmazási tervét (pl.: fenntarthatóság, marketing, stb.)
– a forráshiány feltüntetését,
– az aláírt befogadó nyilatkozatot, amelynek a leadási határidőig a stafetapalyazat@gmail.com címre kell beérkeznie.
A pályázat beadásához nem szükséges önerőt felmutatni; a megpályázható maximális összeg projektenként 3.000.000 Ft.

2024. március 1. – 2024. december 31. között megvalósuló új bemutatókra lehet pályázni.

Jelen pályázatra azok az előadó-művészek és előadó-művészeti csoportok vezetői nem adhatnak be pályázatot, akik már háromszor nyertek a Staféta pályázaton.

PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA:

A pályázat elbírálása két fordulóban zajlik. A beérkezett pályázati anyagokat a FÜGE stábja ellenőrzi, és a formailag megfelelt anyagokat küldi tovább a felkért konzulensi kör számára. A konzulensek az alábbi szempontok és elvek alapján döntenek arról, hogy az adott időszakban hány (maximum 15) pályázót juttat tovább a kuratórium elé, ahol a végleges döntés megszületik és kiderül, hogy az adott évben kik kapnak lehetőséget arra, hogy színpadra állítsák a szükséges anyagi és infrastrukturális háttérrel a projekttervüket:
– a benyújtott pályázatok színvonala, művészeti értéke,
– progresszivitása, új formanyelv alkalmazása, keresése,
– társadalmi kérdésekre való érzékenysége,
– a tervezett produkciók utaztathatóságának és továbbjátszásának lehetősége.

Előnyt élveznek azok a projekttervek:
– melyekben az alkotói folyamat során a közösségépítés szerepet kap,
– amelyek fókuszában a társadalmi sokszínűségre való nyitottság és elfogadás áll,
– amelyek kilépnek a hagyományos színházi terekből, és bátran lépik át a műfaji határokat.

A felkért konzulensek az alábbi játszóhelyek, produkciós házak és ernyő-szervezetek képviselői:
Bethlen Téri Színház, Delta Produkció, ESZME, Inspirál Cirkuszközpont, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Manna Produkció, MU Színház, Műhely Alapítvány, Orlai Produkciós Iroda, SÍN Művészeti Központ, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza

A felkért kuratórium tagjai:
– Mácsai Pál (igazgató, Örkény István Színház)
– Boross Martin (rendező, a STEREO AKT művészeti vezetője, a Független Előadó-művészeti Szövetség delegáltja, színház)
– Furulyás Dóra (táncos, a Független Előadó-művészeti Szövetség delegáltja, tánc)
– Fekete Ádám (író, rendező, színész, a Staféta projekt háromszoros nyertese)
Konzultációs jogkörrel vesz részt: Barda Beáta (Trafó) és Rozgonyi-Kulcsár Viktória (FÜGE, Jurányi)

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK IDEJE, MÓDJA ÉS ELBÍRÁLÁSA:

Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított online pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül.

Az adatlap regisztráció után a FÜGE hivatalos weboldalán érhető el: http://www.fugeprodukcio.hu/palyazat/

A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elbírálni.

A pályázatok benyújtási határideje: 2023. október 30. 16.00

2023. október 16-án 15.00-kor a Jurányi Házban pályázatíró workshopot tartunk, ahol bemutatjuk a pályázási felületet és megválaszoljuk a pályázókban felmerült kérdéseket.

AZ ELBÍRÁLÁS HATÁRIDEJE ÉS A HIVATALOS EREDMÉNYHIRDETÉS:

A pályázatok elbírálásának várható időpontja és közzététele: 2023. december 31-ig

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás, információ:
Bordás Katinka / FÜGE, projektkoordinátor
+36/704663889
stafetapalyazat@gmail.com