A pályázat célja, hogy az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként, immáron 11. alkalommal értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson azoknak, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat gyűjteményes kötetben (hagyományosan, periodikaként megjelenő országos antológiában ) megjelentetni.
Kiíró: A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a „FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely” (ALFÖLD Művészeti Egyesület – Raszter Könyvkiadó)
Pályázat címe: Szárnypróbálgatók 2016.
Pályázhatnak: magyar anyanyelvű pályakezdő és gyakorló költők, írók
Beadási határidő: 2015. szeptember 20-ig
A pályázatra szerzőnként maximum 6 vers vagy 3 novella (mese), küldhető be, tematikai megkötöttség nélkül. A versek egyenként max. 40 sorosak, a novellák (mesék) egyenként 3 gépelt oldal (kb. 7000 karakter) terjedelműek lehetnek.
A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, bírálja el, s tesz javaslatot kötetben történő megjelenésre. A zsűri döntése végleges. Az értékelő bizottság elnöke: Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő. A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egy éves időtartamra, akik ezáltal jogosultak szerzői jogdíj nélkül Magyarország területén bármilyen formában megjelentetni, közzétenni a műveket.
Nevezési díj 1000 Ft/ pályázó. (A nevezési díjat kérjük postautalványon befizetni az Egyesület 6640 Csongrád, Szép u. 12. sz. alatti címére vagy egy elkülönített számlára: Takarékszöv. 57200048-10024096 számlaszámra. Kérjük nevük és címük pontos feltüntetését.).
A zsűri értékelése alapján döntőbe kerülő versekből, novellákból (mesékből) országos antológia készül. Az előkészített kötetben szereplőknek (az előző évekkel megegyezően) vállalniuk kell 6 db könyv önköltségen való értékesítését elővételben, így kerülhetnek be a megjelenő szerzők közé. Erről a pályázatot meghirdető Faludy György Irodalmi Műhely 2015. október 11-ig írásban értesíti a szerzőket.
Az antológia 2016. januárjára, a Magyar Kultúra Napjára, periodikaként „Szárnypróbálgatók 2016 – magyar anyanyelvű alkotók országos antológia –” címmel jelenik meg.
A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pályadíjat kap. Társszerveink értékes különdíjakat is kiadnak!
A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról, vagy visszatartásáról is.
A pályamunkákhoz kérjük mellékelni a pályázó adatait, rövid szakmai önéletrajzát, címét,telefonszámát, ill. arcképének nyomtatáshoz alkalmas minőségű színes fotóját. A borítékra írják fel: „Szárnypróbálgatók 2016”!
A pályázatok beküldhetők e-mailen: raszterkiado@gmail.com címre. ( Kivételes esetben pályázatot postai úton is elfogadunk. (Írásonként külön lapon, de egy borítékban. Alkotásonként 2-2 példányban).
A pályázat kiíró honlapja: www.alfoldfolyoirat.hu
ALFÖLD Művészeti Egyesület, 6640 Csongrád, Szép u. 12.
(Információ kérhető: Tel.: 63/788-836 * E-mail: raszterkiado@gmail.com címen)
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat