A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a „FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely” Szárnypróbálgatók 2019. címmel pályázatot ír ki magyar anyanyelvű pályakezdő és gyakorló költők, írók számára éves antológiában való megjelenésre.
Beadási határidő: 2018. szeptember 16 éjfélig
A pályázat célja, hogy az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként, immáron 16. alkalommal értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson azoknak, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat reprezentatív, keménytáblás gyűjteményes kötetben (hagyományosan, periodikaként megjelenő országos antológiában ) megjelentetni.
A pályázatra szerzőnként maximum 6 vers vagy 3 novella (mese), küldhető be, tematikai megkötöttség nélkül. A versek egyenként max. 40 sorosak, a novellák (mesék) egyenként 3 gépelt oldal (7000 karakter, maximum + 10 %) terjedelműek lehetnek. (Külön kategóriában versenyeznek a lírai és a prózai alkotások.)
A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, bírálja el, s tesz javaslatot kötetben történő megjelenésre. A zsűri döntése végleges. Az értékelő bizottság elnöke: Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő. A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egy éves időtartamra, akik ezáltal jogosultak szerzői jogdíj nélkül Magyarország területén bármilyen formában megjelentetni, közzétenni a műveket.
Nevezési díj nincs!
A zsűri értékelése alapján döntőbe kerülő versekből, novellákból (mesékből) országos antológia készül. Az előkészített kötetben szereplőknek (az előző évekkel megegyezően) vállalniuk kell 6 db könyv önköltségen való értékesítését elővételben (2000 Ft/db.), így kerülhetnek be a megjelenő szerzők közé. Erről a pályázatot meghirdető Faludy György Irodalmi Műhely 2018. október 14-ig írásban értesíti a szerzőket.
XVI. GYŰJTEMÉNYES ANTOLÓGIA
Az antológia 2019. januárjára, a Magyar Kultúra Napja alkalmából, periodikaként „Szárnypróbálgatók 2019 – magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája –” címmel jelenik meg.
A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők igazoló oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3-3 szerző pedig pályadíjat kap. Társszerveink értékes különdíjakat is kiadhatnak.
A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról, vagy visszatartásáról is.
A pályamunkákhoz kérjük mellékelni a pályázó adatait, rövid szakmai önéletrajzát, címét, email-címét, telefonszámát, ill. arcképének nyomtatáshoz alkalmas minőségű színes fotóját.
A pályázatok beküldendők e-mailen: mit.csongrad@gmail.com címre. ( Kivételes esetben pályázatot postai úton is elfogadunk. Írásonként külön lapon, de egy borítékban. Alkotásonként 2-2 példányban. A borítékra írják rá: „Szárnypróbálgatók 2019” . Postacím: ALFÖLD Művészeti Egyesület, 6640 Csongrád, Szép u. 12. Információ kérhető: Telefonon: 63/788-836 * és E-mailben: mit.csongrád@gmail.com címen)
Az ünnepélyes eredményhirdetésre és ünnepi műsorral egybekötött kötetbemutatóra várhatólag 2019. január 19-án (szombaton) 16 órától kerül sor Budapesten, az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház Színháztermében. (XIII. kerület, Dagály u. * Külön meghívóban majd értesítést küldünk!)
A díjakat átadja:
Baranyi Ferenc – Kossuth-díjas költő
Góg János – Juhász Gyula-díjas költő az Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Elnöke
Részletekről tájékozódhatnak az Egyesület honlapjáról is: www.alfoldegyesulet.shp.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra