Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodája „Pályázz kreatívan! A hulladék megelőzésről és szelektálásról” címmel, plakát készítő pályázatot hirdet.
Pályázók köre: a kerület állami fenntartású általános iskolák
A pályázatra 10-14 éves diákokból szerveződött, 3 fős csapatok előzetes jelentkezését várják 2018. január 8-ig.
A pályázatok benyújtási határideje 2018. február 5.
A pályázat február közepén egy játékos vetélkedővel, döntővel zárul.
A pályázat témái
A pályázat célja, hogy a résztvevő fiatalok megismerjék és szemléletesen bemutassák a hulladékképződés megelőzésének lehetőségeit és a szelektív hulladékgyűjtés mindennapi praktikáit, fontosságát.
A pályázat a XII. kerületi lakosok szelektív hulladékgyűjtéssel és hulladékképződés megelőzésével kapcsolatos ismereteit kívánja frissíteni a diákok kreativitásának, ötletgazdagságának segítségével.
A csapatok az alábbi két témakörben jelentkezhetnek, akár mindkét témában 1-1 db plakáttal:
- I. témakör: Mutasd meg, hogyan lehet megelőzni a felesleges hulladék keletkezését!
- II. témakör: Mutasd meg, hogyan kell helyesen szelektálni a háztartási hulladékot!
A két témakör azonos szempontok alapján, egymástól függetlenül kerül elbírálásra, így mindkét témakörben hirdetünk első, második és harmadik helyezettet.
A pályázat keretében a legjobbnak nyilvánított plakátok – mindkét témakörből válogatva – vándorkiállításon vesznek részt az Önkormányzat egyes intézményeiben (pl. MOM Kulturális Központ), valamint a témakörök első helyezettjeinek plakátjait, grafikai átdolgozást követően, kihelyezzük a kerület nagyobb társasházaiban. Ezenfelül a két témakör legjobb három plakátja bekerül a kerület által kiadandó szemléletformáló kiadványba, amit 2000 példányban nyomtatunk és osztunk ki.
Letölthető dokumentum
Jelentkezés feltételei, regisztráció
- A pályázatra 10-14 éves diákokból álló, 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, a XII. kerület állami fenntartású általános iskoláiból. Iskolánként tetszőleges számú csapat jelentkezhet, akár mindkét témát megjelölve a jelentkezési lapon.
- Jelentkezési határidő: 2018. január 8.
- A sikeres regisztráció feltétele a https://www.hegyvidek.hu/kreativ-hulladekmegelozes linken megadott jelentkezési lap hiánytalan kitöltése. A jelentkezés elfogadásáról minden csapatnak megerősítést küldünk e-mailben.
- A pályázaton való részvétel díjmentes!
A pályázat várható ütemezése
- 2018. január 8. – Jelentkezés határideje a https://www.hegyvidek.hu/kreativ hulladekmegelozes linken
- 2018. február 5. – A plakátok beérkezési határideje a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodájába
- 2018. február 12. – Részeredmény-hirdetés, meghívó kiküldése a vetélkedőre
- 2018. február második fele – Vetélkedő és eredményhirdetés
A sikeres regisztráció feltétele a jelentkezési lap hiánytalan kitöltése. A jelentkezés elfogadásáról minden csapatnak megerősítést küldünk.
A pályázat menete
A pályázat során a 3 fős csapatoknak a megadott témá(k)ban kell maximum 1-1 db, A2-es méretű plakátot készíteniük.
- A „Mutasd meg, hogyan lehet megelőzni a felesleges hulladék keletkezését!” témájú pályaművek célja a lakosok szemléletformálása, miszerint hogyan kerülhető el mindennapi életünkben a hulladékképződés, azt milyen kisebb döntésekkel, szokásaink milyen mértékű megváltoztatásával érhetjük el.
- A „Mutasd meg, hogyan kell helyesen szelektálni a háztartási hulladékot!” témájú pályaművek célja a lakosok szemléletformálása, a különböző típusú hulladékok elkülönített gyűjtéséről, beleértve itt egyéb típusú hulladékokat is pl. a veszélyes és biológiai eredetű hulladékokat, lomokat.
A plakátok elkészítésénél mindenféle eszköz használható (ceruza, filctoll, festék, tempera, stb.), de kizárólag eredeti, a gyerekek által készített, olvasható műveket fogadunk el. A pályaműveken szívesen látunk fotókat, infografikákat, és olvasható rövid leírásokat is, de ezeknek mind saját produktumoknak kell lenniük (saját fotók, saját feliratok és szövegek). A plakátok elkészítéséhez szakmai háttéranyagot biztosítunk, amit jelen felhívás mellékleteként csatolunk.
A kész pályaműveket személyesen a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodájában (1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 43-45. földszint), vagy postai úton lehet benyújtani (Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal; 1126 Budapest, Böszörményi út 23-25 címre).
A pályázatok beérkezési határideje: 2018. február 5.
Értékelés
Az értékelést szakmai zsűri; az Önkormányzat és partnereinek szakértői végzik. A pályázat végeredményét a kész plakátok és a vetélkedőn elért pontok alapján határozzuk meg, a következő szempontok alapján:
- Az elkészített plakát 2/3-os súllyal kerül értékelésre az alábbi szempontok figyelembevételével:
szakmai megalapozottság, kreativitás, kivitelezés. - A vetélkedőn elért eredmény mindössze 1/3-os súllyal kerül értékelésre a vetélkedő során.
Vetélkedő és eredményhirdetés
A beérkezett pályaművekről szóló részeredményt 2018. február 12-én hirdetjük ki, a regisztráció során megadott email címekre. A két témakörben legjobb eredményt elért csapatokat és kísérőtanáraikat személyes vetélkedőre hívjuk meg, ahol minden csapatot oklevéllel jutalmazunk. A pályázat fődíjaként, a személyes vetélkedőn mindkét témakörben az első három helyezett csapatok diákjai ajándékcsomagot nyernek az alábbiak szerint:
- I. helyezett: Csapattagonként 20 000 Ft értékű ajándékcsomag, valamint a nyertes plakátot sokszorosítja az Önkormányzat és kihelyezi a kerület legforgalmasabb társasházaiban,
- II. helyezett: Csapattagonként 10 000 Ft értékű ajándékcsomag,
- III. helyezett: Csapattagonként 5 000 Ft értékű ajándékcsomag.
A pályázat eredményét, valamint a csapatok által készített legjobb plakátokat az Önkormányzat honlapján (www.hegyvidek.hu), FB-oldalán (www.facebook.com/Hegyvidek/) is hirdetni fogjuk.
Jelen pályázatról bővebb információ Varga Attila programfelelőstől a varga.attila@hegyvidek.hu e-mail címen vagy telefonon a 70-953-3217-es irodai számán kérhető.
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj