Szerelem – XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat 2014. „A sok romantikus ócskaság és szélesvásznú szemfényvesztés között az igazat keressük. Ez pedig kihívás, mint maga a szerelem. Filmszemle és fotókiállítás.
A beküldött filmeket szakmai zsűri bírálja el. Az előzsűri által a versenyprogramba választott munkák a közönség, az alkotók és a zsűri jelenlétében nyilvános vetítésen kerülnek bemutatásra, amelyet ugyancsak nyilvános értékelés követ. A zsűri három kategóriában (kísérleti film, kisjátékfilm, dokumentumfilm) ad ki díjakat (I., II., III.), illetve különdíjakat. A művészeti egyetemek hallgatóinak filmjeit külön kategóriában díjazza a zsűri.
A beküldött fotók közül az előzsűri döntése alapján a legjobbakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban állítjuk ki. A díjak átadására a filmszemle díjkiosztóján kerül sor.
A filmszemle ideje, helye: 2014. november 28 – 29., Uránia Nemzeti Filmszínház
A fotókiállítás ideje, helye: 2014. november 28 – 29., Uránia Nemzeti Filmszínház
Díjkiosztó, díjazott filmek vetítése: 2014. november 29., 19 óra, Uránia Nemzeti Filmszínház
A filmes zsűri tagjai: Krzysztof Zanussi, Fekete Ibolya, Lázár Kovács Ákos, Nagy Viktor Oszkár
A fotós zsűri tagjai: Haris László, Pályi Zsófia, Vékás Magdolna
A szemlét követően az Akadémia értékelő szakmai napot tart a filmesek és a fotósok számára, amelyen a nevezők és a zsűrik tagjai vesznek részt. Itt nyílik lehetőség átfogóbb konzultációra, eszmecserére.
További információ: film@faludiakademia.hu
Letölthető dokumentumok:
Nevezési határidő: 2014. október 10.
Postacím: JTMR – Faludi Ferenc Akadémia
1447 Budapest, Pf.: 462.
A borítékon szerepeljen:
Szerelem– XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat
Az Akadémia késve érkezett nevezéseket nem fogad el! A nevezési határidő a postai bélyegző dátumát jelenti.
Az Akadémia a nevezőkkel kizárólag e-mail útján tartja a kapcsolatot. Aki október 31-ig nem kap üzenetet, kérjük, jelezze a film@faludiakademia.hu címen!
LINK: Szerelem – XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat 2014
További cikkek a rovatban
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat