A szigethalmi Városi Szabadidőközpont logópályázatot hirdet „Szigethalom a 10 éves város” címmel. 2014-ben 10 éves Szigethalom város önkormányzata, ünnepi eseményéhez és a rendezvények egységes arculati eleméhez logópályázatot írt ki Az önálló logónak Szigethalom fejlődését és „Közösséget építünk!” szlogenjét kell visszatükröznie.
Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely természetes személy, aki 14. életévét betöltötte.
Pályázati részvétel feltételei:
- Nevezési díj nincs.
- Egy pályázó több (maximum 3 db) pályamunkával nevezhet.
- A pályázó vállalja, hogy a pályamunkák elkészítésénél más, jogvédelem alatt álló alkotásokat nem használ fel, tisztán grafikai elemekkel dolgozik.
- A pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázati anyaga saját műve, amellyel semmilyen szerzői és egyéb jogokat nem sért, továbbá kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért felel. E feltételek megsértése esetén a pályázat érvénytelen.
- A pályázathoz csatolni szükséges a kitöltött pályázati adatlapot,amely 2013. november 4-től elérhető a Városi Szabadidőközpont honlapján (www.vszk.eu).
- A pályázati adatlap kitöltésével a pályázó elfogadja a kiírásban foglalt feltételeket, beleegyezik a pályaműve nyilvánosságra hozatalára (a pályázó nevével azonosíthatóan is).
- A kiíró döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.
- A pályázat kiírója a nyertes pályázat felhasználására teljes és kizárólagos jogot szerez, a logót szabadon felhasználhatja, illetve a nyertes pályázat anyagát és pályázó nevét nyilvánosságra hozhatja.
- A nyertes pályázó kötelezi magát, hogy a pályázat eredményhirdetését, illetve az értesítést követő 3 napon belül a teljes pályázati anyagot átadja.
- A pályázati díj ezután kerül átadásra.
- A pályázati kiíró fenntartja a jogot, hogy a sértő, a kiírás szellemiségével ellentétes pályamunkákat a pályázatból kizárja.
A pályázathoz kötelezően benyújtandó dokumentumok:
- Logótervek
- minimális használható méret: 50 mm
- logóterveket vektoros (EPS, AI) és kép formátumban (JPEG, GIF, PNG) is kérjük
- Pályázati adatlap
- A www.vszk.eu honlapról 2013. november 4-től letölthető dokumentumot, amely tartalmazza a pályázó személyi adatait és elérhetőségeit, a kiíró bizalmasan kezeli, harmadik félnek nem adja át.
A pályázati adatlapot PDF formátumban kérjük beküldeni.
Letölthető dokumentumok
Pályázati felhívás
Pályázati feltételek
Pályázati adatlap
A pályázat benyújtásának határideje és módja:
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. január 15 szerda 16:00
A pályázati anyagot e-mailben kell benyújtani az info@vszk.eucímre.
A levél tárgya: Logópályázat
Érvényes az a pályázat, amely határidőig a fenti címre megérkezik.
Érvénytelen az a pályázat:
- amelyet határidőn túl nyújtottak be,
- amelyet határidőben, de nem a megadott címre vagy formátumban nyújtották be,
- amely nem valós adatokat tartalmaz,
- amely nem felel meg a pályázati feltételekben kiírtaknak.
A pályázat díjazása:
A nyertes pályázó díja: 30 000 Ft értékű tablet.
Eredményhirdetés: 2014. február 8.
Információ: info@vszk.eu; 24/889-229
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat