A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a 2018-ban megrendezendő Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóra színházi és performanszművészeti produkciók jelentkezését várja.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legfontosabb projektjei közé tartozik a TESZT, azaz a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, amelyet 2008-tól minden évben megszervez a színház.
A rendezvény nemzetközi jellegű és fő célja a multikulturalizmus támogatása, valamint a régió legaktuálisabb színházi törekvéseinek bemutatása a közönségnek. A fesztivál a kulturális cserék helyszíne, ugyanakkor teret kíván adni a a kelet-európai és Balkán régió művészeivel és színházi szakembereivel való párbeszédre.
Az idén változtatni szeretnénk a válogatás folyamatán és módszerén, ezért felhívást írunk ki, amelyre színházi és performanszművészeti produkciók jelentkezését várjuk. Célunk, hogy továbbvigyük a fesztivál hagyományát, amely a legnagyobb hangsúlyt a találkozásra és a párbeszédre helyezi, legyen az az alkotók és a közönség, az elismert és a pályakezdő művészek, a földrajzi régiók vagy a társadalmi csoportok és különböző esztétikáik között. A pályázatok elbírálásakor különös figyelmet szentelünk a térségbeli előadásokra (Románia, Magyarország, Szerbia, Szlovénia, Bulgária stb.), azokra a művészeti projektekre, amelyek esztétikailag és/vagy tartalmilag rendhagyóak, illetve a fiatal alkotókra.
Letölthető dokumentumok
- Jelentkezési űrlap: EN, HU, RO
- Jelentkezési útmutató és szempontok
Jelentkezni kizárólag az online űrlap kitöltésével lehet, 2018. január 5-ig, magyar, román és angol nyelven.
Bővebb információ a www.teszt.ro weboldalon található, illetve a jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseket az info@teszt.ro címre várjuk (kérjük, jelentkezéseiket ne ide küldjék, hanem az online felületre).
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj