Ösztöndíj pályázat zenei vagy táncművészeti területen kiemelkedő tehetségek szakmai támogatása érdekében, hogy mind hazai és nemzetközi környezetben is lehetőségük nyíljon kapcsolatok építésére, tapasztalatszerzésre, illetve sikeres zenei vagy táncművészeti produkciók összeállítására, szakemberek közreműködésével.
A pályázatra 1 pályázó legfeljebb 1 pályázati kategóriára („Zene” vagy „Tánc” kategória) nyújthat be 1 db pályázatot.
I. „Zene” kategória esetében
- A „Zene” kategória célcsoportjához a 16 és 26 év közötti ambiciózus és kiemelkedő tehetségű fiatal előadóművészek tartoznak, akik a klasszikus, jazz, népzene és könnyűzene területén tevékenykednek. A program nyitott mind az egyéni előadóművészek, mind a zenekari formációk előtt.
- A program keretében előnyt élveznek a konzervatóriumot végzett vagy megkezdett zenei felsőoktatási jogviszonnyal rendelkező fiatal tehetségek, illetve a 2015 és 2024 között Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj (a továbbiakban: NFTÖ) által támogatott Pályázók.
- A program már bizonyos szintű zenei képességekkel és teljesítménnyel rendelkező, de még a pályájuk elején álló fiatal művészeknek kínál lehetőséget a szakmai fejlődésre és előrelépésre.
- A program nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról érkező magyar anyanyelvű tehetségek számára is nyitott, akik szintén hozzájárulhatnak a magyar zenei kultúra nemzetközi elismertségéhez és gazdagításához.
II. „Tánc” kategória esetében
- A „Tánc” kategória célcsoportjához a 10 és 20 év közötti ambiciózus és kiemelkedő tehetségű fiatal táncművészek tartoznak, akik a néptánc, modern táncművészet területén tevékenykednek.
A program nyitott mind az egyéni táncművészek, mind a formációk előtt. - A program keretében előnyt élveznek a 2015 és 2024 között Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj (a továbbiakban: NFTÖ) által támogatott Pályázók.
- A program már bizonyos szintű táncművészeti képességekkel és teljesítménnyel rendelkező, de még a pályájuk elején álló fiatal művészeknek kínál lehetőséget a szakmai fejlődésre és előrelépésre.
- A program nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról érkező magyar anyanyelvű tehetségek számára is nyitott, akik szintén hozzájárulhatnak a magyar táncművészeti kultúra nemzetközi elismertségéhez és gazdagításához.
Mindkét kategória esetében lehetőség van
• Talentum Hungaricum ösztöndíjas
• Talentum Hungaricum – Alumni
alkategóriára benyújtani a pályázatot.
A támogatás formája és mértéke
- Az elnyert ösztöndíj-támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás.
- A pályázathoz saját forrás biztosítása nem szükséges.
- „Talentum Hungaricum ösztöndíjas” pályázók esetében, a nyertes Pályázó 2025. november 1-jétől 2026. augusztus 31-ig (10 hónapig) 40 000 Ft/hó (adómentes) ösztöndíj-támogatásban részesül.
- Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók esetében a „Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók számára külön zárt felhívás kerül meghirdetésre, melyre a költségtervvel és a szakmai cél megjelölésével együtt szükséges pályázatot benyújtaniuk. Egyéni pályázat esetében az elnyerhető ösztöndíj maximális összege 150 000 Ft; formáció esetében az elnyerhető ösztöndíj maximális összege 300 000 Ft.
A pályázat benyújtására jogosultak köre
I. „Zene” kategória esetében
Jelen Pályázati Felhívás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő Pályázók nyújthatnak be támogatási kérelmet:
- klasszikus, jazz, népzene és könnyűzene területén tevékenykedő, 16 és 26 év közötti tehetséges magánszemélyek;
- klasszikus, jazz, népzene és könnyűzene területén tevékenykedő zenekari művészeti produkciók, amelyekben valamennyi fiatal művész a 16 és 26 év közötti korosztályba tartozik.
Az alábbi zenei stílusokban tevékenykedő fiatal művészek jelentkezését várjuk a programba.
- klasszikus zene: instrumentális és vokális tehetségek, akik szólóban vagy kamarazenekari formációban szeretnének kiemelkedni.
- Jazz-zene: jazz szólózenészek és zenekari formációk, akik képességeikkel és kreativitásukkal szeretnének hozzájárulni a jazz műfajának fejlődéséhez.
- Könnyűzene: énekesek és zenekari formációk, akik törekednek új és friss megközelítésekkel bővíteni a könnyűzenei palettát.
- Népzene: énekesek és zenekari formációk, akik a hagyományos népzene területén kívánnak kibontakozni.
A program rugalmasságot biztosít a tehetségek számára, hogy – függetlenül attól, hogy egyéni előadóművészként vagy zenekari formáció tagjaként csatlakoznak – kiaknázhassák a mentorok és a szakmai támogatók által kínált lehetőségeket a szakmai fejlődés és karrierépítés terén. - A célcsoporton belül a program nyitott a különböző zenei stílusok és irányzatok iránt, ami lehetővé teszi a zenei kultúra gazdagítását és a tehetségek sokszínűségének támogatását.
II. „Tánc” kategória esetében
Jelen Pályázati Felhívás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő Pályázók nyújthatnak be támogatási kérelmet:
- néptánc, modern táncművészet területén tevékenykedő, 10 és 20 év közötti tehetséges magánszemélyek
- néptánc, modern táncművészet területén tevékenykedő formációk, amelyekben valamennyi fiatal művész a 10 és 20 év közötti korosztályba tartozik.
Az alábbi táncművészeti stílusokban tevékenykedő fiatal művészek jelentkezését várják a programba.
- Néptánc: egyéni táncosok és formációk, akik a hagyományos néptánc területén kívánnak kibontakozni.
- Modern tánc: szólótáncosok és formációk, akik törekednek klasszikus, valamint új és friss megközelítésekkel bővíteni a táncművészeti palettát.
- A program rugalmasságot biztosít a tehetségek számára, hogy – függetlenül attól, hogy egyéni táncművészként vagy formáció tagjaként csatlakoznak – kiaknázhassák a mentorok és a szakmai támogatók által kínált lehetőségeket a szakmai fejlődés és karrierépítés terén.
- A célcsoporton belül a program nyitott a különböző táncstílusok és irányzatok iránt, ami lehetővé teszi a táncművészeti kultúra gazdagítását és a tehetségek sokszínűségének támogatás
Letölthető dokumentumok
Pályázati oldal – Talentum Hungaricum
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. október 19. (vasárnap) 23:59.
