palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Táncsics Mihály-díj 2009

muosz pályázatA Magyar Újságírók Országos Szövetsége, mint minden esztendőben, ebben az évben is összegyűjti és felterjeszti a jelöléseket a Táncsics Mihály-díjra. Ezért ezúton is kérjük a kollégákat, a szerkesztőségeket, a nyomtatott és az elektronikus sajtó vezetőit, valamint munkatársait, hogy tegyék meg javaslataikat az Oktatási és Kulturális Minisztérium által adományozandó Táncsics Mihály-díjra. A kitüntetés – évente 6 személy kaphatja meg a miniszter döntése alapján – az előző évben kiemelkedőnek minősített újságírói munkát ismeri el. A rendelet szerint a díjra a három újságíró szervezet (MAKUSZ, MUK és a MÚOSZ) által kijelölt, de a miniszter személyes felkérése alapján megalakult szakmai kuratórium tesz javaslatot. (Pályázati archívum)

A javaslatokat kérjük 2009. november 6-ig eljuttatni a MÚOSZ részére.

A javaslatoknak tartalmazniuk kell:

  • a díjra javasoltak szakmai életútjának rövid ismertetését,
  • a javaslattevő részletes indoklását,
  • a díjra javasolt kolléga pontos elérhetőségét (lakcím, e-mail, telefon), valamint adóazonosító számát.


A javaslatok eljuttathatók:

  • Postán: MÚOSZ – Táncsics-díj, 1016 Budapest, Naphegy tér 8. – MTI
  • E-mailen: timea.kiss@muosz.hu (csak pontos címet és telefonszámot tartalmazó javaslatot fogadunk el)

Információ: Kiss Tímea – tel.: 478-9070, 06-30-436-5069

Forrás: MUOSZ