A Fulbright Bizottság örömmel hirdeti meg tanárcsere pályázatát a szaktantárgyukat angol nyelven oktatni tudó középiskolai tanárok számára, a 2010-2011-es tanévre. A programban résztvevő tanár egy tanévet taníthat az Egyesült Államokban, míg amerikai cserepartnere Magyarországon taníthat egy tanévet a kiutazó magyar tanár intézményében.
Pályázati feltételek:
- Magyar állampolgárság;
- Középiskolai tanári diploma;
- Legalább három éves oktatási gyakorlat;
- Magas szintű angol nyelvtudás;
- A munkáltató középiskola igazgatójának írásbeli hozzájárulása;
- Az amerikai cserepartner és családja számára lakásmegoldás biztosítása magyarországi tartózkodásuk alatt (közvetlen „lakáscsere” vagy más formában);
- Jogosultság J-1 vízumra.
A pályázó intézményének kötelezettségei:
- A munkaadó középiskola igazgatójának írásbeli hozzájárulása kollégájának a tanárcsere programban való részvételéhez és nyilatkozata arról, hogy a kiutazó magyar tanár részére a tanév folyamán fizetésének mely hányadát folyósítja. (A korábbi gyakorlat szerint ennek mértéke: 30-60%, írásos megállapodás alapján.)
- A pályázó iskolája tájékoztatást ad az intézményről, meghatározza az amerikai cseretanár feladatait, a szakmai elvárásokat (tantárgyak, tematikák). Az iskola fogadja és a tanév folyamán foglalkoztatja az amerikai cserepartnert.
A kiutazó tanár részére a Fulbright Program 3.300 USD havi ösztöndíjat biztosít, fedezi egészségügyi- és balesetbiztosítását és vállalja a Magyarország és az Egyesült Államok közötti egyszeri oda-vissza utazás költségének teljes összegét.
A kiutazó tanár családtagjait magával viheti az Egyesült Államokba. Utazási költségeikről, megélhetésükről, egészségügyi és balesetbiztosításukról az ösztöndíjasnak kell gondoskodnia a kinntartózkodás teljes időtartamára, ehhez a program családtagonként havi 100 USD támogatást nyújt.
A pályázati űrlapok letölthetők a http://www.fulbright.hu/exchange/tancsere.htm weboldalról.
Pályázati anyag
- PDF pályázati űrlap
- Kitöltési útmutató
A pályázati anyagot egy példányban kinyomtatva kell a Fulbright Bizottsághoz (1082 Budapest, Baross u. 62.) benyújtani valamint a dietz@fulbright.hu e-mail címre csatoltan elküldeni.
Pályázati beadási határidő: 2009. október 22.
A jelentkezők 2009. október 30-án nyelvtudásukat felmérő TOEFL ITP tesztet írnak, melynek részleteiről a pályázókat e-mailben értesítjük.
2009. december elején angol nyelvű interjúra kerül sor azok számára, akik a teszten megfeleltek. A nyertes pályázóknak a befogadó ország követelményei szerinti orvosi vizsgálaton is részt kell venniük.
A Fulbright Bizottság Kuratóriumának a pályázatokra vonatkozó előzetes döntése 2009 decemberében, a programot koordináló amerikai kormányhivatal végső jóváhagyása 2010 áprilisában várható.
A pályázat nyertesei 2010. augusztus elején Washingtonban orientáción vesznek részt.
A programban való részvétel feltétele, hogy megfelelő amerikai cserepartnert tudjunk találni a magyar pályázó részére és hogy a szükséges pénzügyi keretek a Fulbright Bizottság rendelkezésére álljanak.
További információval szívesen állunk rendelkezésre.
FULBRIGHT BIZOTTSÁG
1082 Budapest, Baross u. 62.
Tel: 462-8040, Fax: 252-0266
E-mail: info@fulbright.hu
www.fulbright.hu
Forrás: www.fulbright.hu
linkek: angoltanár Budapesten
További cikkek a rovatban
A budapesti romák története – kutatói ösztöndíj
Pályázat épületüzemeltetési szolgáltatásra Koreai Kulturális Központ / Cultural Center Building Management Service Bid Announcement Korean Cultural Center in Hungary
Egy nap, ami a nőkről szól – újra itt a Női Váltó Fesztivál!