Az intézkedés célja az önkormányzatok, központi költségvetési szervek, alapítványok, egyházak, magánszemélyek és a közoktatási intézmények egyéb fenntartói által az óvodai nevelésben résztvevő óvodások, valamint az alapfokú nevelés-oktatásban résztvevő általános iskolások, illetve a középfokú nevelés-oktatásban résztvevő szak-és középiskolai tanulók meghatározott kategóriájú és adott mennyiségű tejjel és/vagy tejtermékkel történő ellátása.
A támogatás jogosultja: A támogatást a közoktatási intézmények, így az óvodai nevelést ellátó óvodák, valamint az iskolai nevelési-oktatási feladatokat ellátó általános iskolák (illetve az 1.-8. évfolyamosnak megfelelő korosztályt oktató intézmények, pl. 8 évfolyamos gimnáziumok stb.), illetve a középfokú intézmények fenntartói vagy a szállítók igényelhetik.
A támogatás mértéke: A fenntartók az igényelhető támogatási mérték tekintetében a székhelyük alapján – a vonatkozó VM rendelet melléklete szerint – kerülnek besorolásra. A támogatási kategóriákba való besorolás a fenntartó székhelye szerinti önkormányzatnak a mindenkori költségvetési törvény szerinti jövedelemdifferenciálódás mérséklésében év végén elfoglalt pozíciója, valamint az önhibán kívüli hátrányos helyzet figyelembevételével történik.
A VM rendelet alkalmazásában a támogatás alapja a szerződés szerinti bruttó vételár, de legfeljebb
- az I. kategóriájú termékek esetében 27,6 Ft/dl,
- a II. kategóriájú termékek esetében 13,2 Ft/dl,
- a III. kategóriájú termékek esetében 1350 Ft/kg,
- a IV. kategóriájú termék esetében 395 Ft/kg,
- az V. kategóriájú termék esetében 460 Ft/kg,
- a VI. kategóriájú termék esetében 315 Ft/kg.
A termékkategóriákat a VM rendelet tartalmazza.
Az óvodások ellátására igényelhető támogatás mértéke a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték, valamint a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték és a bruttó vételár különbözetének ötven százaléka.
A középiskolai tanulók ellátása esetén az iskolatej program lebonyolítása során a bizottsági rendeletben meghirdetett közösségi támogatás mértékéig igényelhető támogatás.
Kapcsolódó jogcímek: EU Belpiaci Intézkedések \ Tej és tejtermékek \ Tanulók tejjel és tejtermékekkel történő ellátásának támogatása
Információ: http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/azmvhrol/elerhetosegek/link02-ugyfelszolgalat
Bővebben: http://www.mvh.gov.hu/
További cikkek a rovatban
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában