palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Települési identitás és népművészeti tevékenységek támogatása

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal megbízásából a Balassi Intézet nyílt pályázatot hirdet a „Települési identitás és népművészeti tevékenységek támogatása” tárgyában.

„Települési identitás és népművészeti tevékenységek támogatása” pályázat célja, kategóriái

A helyi hagyományok feltárását, a magyar népművészet szellemi és tárgyi tradicionális értékeinek megőrzését és a hagyományokon alapuló művelődési igények kielégítését (különös tekintettel azokra, amelyek a fiatalok helyismeretét, lakhelyükhöz való kötődését erősítik) megvalósító kulturális közösségek támogatása.

Pályázók köre
  • Magyarországi és határon túli kulturális, oktatási intézmények, jogi személyiséggel rendelkező társadalmi szervezetek (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján létrehozott alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött egyéb szervezetek).
  • Országos hatókörű szakmai szervezetek.
A pályázat támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 15 000 000,-Ft, azaz tizenöt-millió forint.
Az elnyerhető támogatás összege minimum 100.000 Ft, maximum 500.000 Ft.
A  projekt összes költségének 100%-a elszámolható, a pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. szeptember 30. 24.00 óra
Letölthető dokumentumok
A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítás az Intézet munkatársaitól kérhető:
Csicsó Magdolna (+36) 1 381-5152; csicso.magdalena@bbi.hu
Ignáth Valéria (+36) 1 381-5189, valeria.ignath@bbi.hu