A Független Médiaközpont ismét pályázatot hirdet szakmai tapasztalattal rendelkező újságíróknak tényfeltáró és szociográfiai riportok készítésére. A Független Médiaközpont olyan témák feldolgozását kívánja támogatni, amelyek történeteken keresztül mutatják be a nők és férfiak társadalmi szerepét, a helyzetüket befolyásoló társadalmi mechanizmusokat és kulturális jelenségeket, valamint a rejtett visszásságokat.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. március 1.
A pályázatokat szakmai zsűri értékeli az alábbi szempontok alapján:
- a tényfeltáró vagy szociográfiai riport elkészítéséhez szükséges önálló kutatómunka mennyisége és alapossága,
- a téma társadalmi fontossága
- a téma eredetisége
- a téma bemutatásának érthetősége
- az adatok és tények vizuális bemutatására tervezett eszközök változatossága
A pályázat feltétele, hogy az újságíró témájához szándéknyilatkozatot mellékeljen, amelyben egy szerkesztőség jelzi: szándékában áll megjelentetni a támogatás eredményeként elkészülő riportot. Ennek elkészítésére – a pályázat eredményhirdetésének időpontjától számítva – három hónap áll rendelkezésre.
A téma összetettségétől és a feldolgozásához szükséges időtől függően a Független Médiaközpont maximum 150 000 Ft összeggel támogatja egy-egy riport elkészítését. A jelen felhívás alapján szétosztható teljes összeg 500 000 forint.
A programra kizárólag a palyazat@cij.hu email címre küldött pályázattal lehet jelentkezni.
A pályázat részei:
- kitöltött pályázati adatlap, amelyet e felhíváshoz mellékelünk;
- szerkesztőségi szándéknyilatkozat a cikk közléséről;
- referencia – a pályázó három legsikeresebbnek tartott riportja, melyek bizonyítják, hogy a szerzőnek megvan a sikeres megvalósításhoz szükséges szakmai tapasztalata. A cikkek linkjeinek vagy szkennelt változatának beküldése elegendő.
A Független Médiaközpont fenntartja a jogot, hogy a támogatott riportokat – az eredeti közlést követően – részben vagy teljes terjedelmükben honlapján megjelentesse.
A pályázatokat 2015. március 1. 24:00 óráig a következő e-mail címre kérjük elküldeni: palyazat@cij.hu. A pályázati kiírással kapcsolatban ezen a címen vagy a Független Médiaközpont 36-1-317-5448-as telefonszámán 2015. február 23-ig lehet további információt kérni.
LINK: http://www.cij.hu
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására